Műholdraj védené lézerágyúkkal a Földet

Egy csapat műhold folyamatosan lézerrel lőné a Földet veszélyeztető kisbolygó egyik felét, és az onnan eltávozó anyag ellenhatásaként megváltozna az objektum pályája.

Új módszert találtak ki a University of Strathclyde (Glasgow) munkatársai a veszélyes kisbolygók eltérítésére. Eszerint kötelékben haladó apró műholdak csoportja napenergia segítségével üzemeltetett lézerekkel lőné folyamatosan az objektumot. A lézer felhevítené az égitest felszínét, ezért sok gáz szabadulna ki az ott található törmelékből. Ennek ellenhatásaként az égitest mozgása megváltozna, és elkerülné a Földet.

A skót kutatók szerint ez a megoldás lényegesen kevesebb költséggel járna, mint a nagyobb tömegű műholdak segítségével eddig tervezett kisbolygóeltérítési módszerek. Az apró űreszközök indítása és manőverezése olcsóbb, emellett üzemanyagot sem kell magukkal vinniük - ellenben például egy robbanó egységgel, ahol a robbanóanyagot is a világűrbe kell juttatni. A módszer űrszemétdarabok megsemmisítésére, pontosabban a földi légkörbe való beléptetésére is alkalmas lehet.

Az új módszert bemutató előadás

Hány veszélyes kisbolygó van?

Földközeli objektumnak (Near Earth Object, NEO) olyan égitestet neveznek, amely pályájának napközelpontja 1,3 csillagászati egységnél kisebb, tehát megközelíti bolygónk útvonalát az űrben. Egy csillagászati egység (CSE) az átlagos Föld-Nap-távolsággal, azaz 150 millió kilométerrel egyenlő.

Többségük kisbolygó lehet, amely a Mars és a Jupiter között húzódó fő kisbolygóövből származik. Ugyanakkor sok üstökösmag is van közöttük, amelyek jelentős része mára inaktív, mivel vastag és száraz felszíni portakaró borítja - ezek messziről egy átlagos kisbolygóra emlékeztetnek.

Napjainkban közel 5500 földközeli objektumot ismerünk, közöttük mintegy 70 üstökösmag és 5400 kisbolygónak tartott objektum van. A legveszélyesebb objektumok azok, amelyek átmérője 1 kilométernél nagyobb - ezekből körülbelül ezerről tudunk. Utóbbiak között is elkülönítik a potenciálisan veszélyes objektumokat (Potentially Hazardous Asteroid, PHA). Ezek nemcsak 1 kilométernél nagyobbak, hanem 0,05 CSE-nél közelebb kerülhetnek bolygónk pályájához - egy kis pályaváltozás eredményeként akár keresztezhetik is útvonalunkat egy szerencsétlen pillanatban.

Becslések szerint a kilométeres objektumoknak körülbelül felét ismerjük, a közel 100 métereseknek nagyobb része pedig még felfedezésre vár - utóbbiakból több tízezer is lehet. Az akár egy-egy várost eltörölni képes égitestek nagyobb hányadát tehát még nem fedeztük fel. Létezhetnek például olyan elnyúlt pályán mozgó üstökösmagok is, amelyek sok ezer, esetleg millió évente járnak a Nap közelében - akár éppen akkor és ott, ahol és amikor bolygónk tartózkodik.

Animáció a "klasszikus", becsapódásos kisbolygó eltérítő módszerről

A Föld körül keringő WISE űrszonda nemrég nyilvánosságra hozott adatai szerint a globális pusztításra képes, 1 kilométeresnél nagyobb földközeli objektumokból 981 darab létezik. A jó hír az, hogy ebből 911-et már felfedeztek, és ezek egyike sem fenyegeti a Földet a következő néhány évszázadban.

Javult a helyzet a közepes méretű, néhány száz méteres (100 és 1000 méter közötti) objektumokkal kapcsolatban is, amelyek becsapódásai regionális pusztítást okozhatnak, például eltörölhetnek egy metropoliszt a föld színéről. Ezek számát a korábbi 35 000 helyett most 19 500-ra teszik. A friss felmérés adatai alapján módosított statisztikát még nem közöltek, ennek megfelelően az alábbiakban leírt gyakoriságok főleg felsőértéknek tekintendők.

Becsapódási gyakoriságok

A jelenleg ismert földközeli égitestek száma alapján statisztika készíthető arra, hogy egy-egy mérettartományban nagyságrendileg milyen gyakran találkozhat bolygók az útjába tévedt látogatókkal. Az ilyen becslések kiegészíthetők a Holdon megfigyelt kráterek száma és kora alapján közelített gyakorisággal, valamint azon jelenségek adataival, amelyeket a műholdak (ritkábban földi megfigyelők) észlelnek.

Az utóbbi 20 évben felfedezett földközeli objektumok számának alakulása a különböző kutatási programok (balra fent) szerint, féléves ciklusokban (NASA, JPL)

Mindezek alapján készült a lenti grafikon, amely a becsapódási gyakoriságokat mutatja különböző mérettartományok szerint.

A különböző energiájú robbanásokat okozó becsapódások (vízszintes tengely) gyakorisága (függőleges tengely)

A Tunguz-eseményhez hasonlókra néhány száz évenként számíthatunk, míg kisebb kontinensnyi területen pusztító becsapódásokra, tehát közel 1 kilométeres objektumokkal történő ütközésekre néhány millió évente kerülhet sor. A globális kihalást okozó 5 kilométeres, illetve még nagyobb testek becsapódásaira pedig néhányszor 10 millió évente számíthatunk.