Így menne egy házaspár 2018-ban a Marshoz

Mars, emberes utazás, Inspiration Mars project
Vágólapra másolva!
Újabb részleteket közöltek a 2018-19-re tervezett első emberes Mars-utazásról. Két űrhajó indulna a Földről, a programban már létező vagy fejlesztés alatt álló technológiákat használnának.
Vágólapra másolva!

Bemutatták az emberes Mars-utazás részletes forgatókönyvét az Inspiration Mars Foundation november 20-án tartott sajtótájékoztatóján. A magánfinanszírozású nonprofit szervezet - amelynek vezetője a multimilliomos Dennis Tito, az első űrturista - egy házaspárt indítana a Marshoz 2018 januárjában. Az űrhajó augusztusban repülne el a Mars mellett - 160 kilométeres távolságban -, és 2019 májusában érkezne vissza a Földre. Az út tehát körülbelül másfél évig, 501 napig tartana.

Az űrhajósok nem landolnának a Marson, de ez lenne az első alkalom, hogy emberek egy másik bolygóhoz utaznak. Ennek megfelelően nagy érdeklődés övezi a programot, amely a leginkább megvalósíthatónak tűnik más a Mars meghódítását célzó tervek közül. A programnak a „Mission for America” nevet javasolta a szervezet.

2018-ban indulna az első, embereket szállító űrhajó a Marshoz Forrás: Inspiration Mars

Az űrhajó

A megvalósíthatóság egyik záloga, hogy a program során már most is létező űreszközöket és technológiákat használnának fel. A szerdán elhangzottak szerint a Mars-űrhajó három egységből állna:

- egy lakómodulból, amelyet az Orbital Sciences Corporation nevű cég nemrég debütált teherűrhajójából, a Cygnusból alakítanának át;

- egy szervizmodulból, amely a lakómodult látná él oxigénnel és üzemanyaggal;

- egy földi visszatérő egységből, amely a NASA új Orion-űrhajóján alapulna.

A Mars-űrhajó terve. Lakómodul (Habitat Module), visszatérő egység (Earth Reentry Pod), dokkolóegység (Spacecraft Adapter) Forrás: Inspiration Mars

A lakómodul változás az eddigiekhez képest, korábban ugyanis a SpaceX cég Dragon űrhajójával terveztek.

Az utazás

A küldetés 2017. december 25. és 2018. január 5. között kezdődne, két starttal. Az első indítás során Föld körüli parkolópályára állítanák a fent leírt Mars-űrhajót. A hordozóeszköz itt a NASA által fejlesztett óriásrakéta, a tervek szerint 2017-re elkészülő Space Launch System (SLS) lenne.

A második start juttatná fel a két űrhajóst, egy még nem kiválasztott magánűrhajóval. Az űrhajó csatlakozna a Mars-űrhajóhoz, a Nemzetközi Űrállomáson jelenleg is használt dokkolási technológiával. Az űrhajós házaspár átszállna a lakómodulba, és az SLS utolsó fokozata elindítaná őket a Mars felé.

Az 501 napos utat végig a körülbelül 20 köbméteres lakómodulban töltenék, csak a Földre való visszaérkezés előtti órákban szállnának át a visszatérő egységbe.

Az űrhajósokat egyelőre nem nevezték meg. Mindenesetre óriási teljesítmény lesz fizikailag és lelkileg is, ha végigcsinálják a küldetést, amelyhez nagy szerencse is kell majd. A bolygóközi emberes űrrepülésről még semmilyen tapasztalat nincs, a meghibásodások javításának lehetősége minimális lesz, és akkor még nem beszéltünk a másfél éves összezártságról.

A fent leírt forgatókönyv Forrás: Inspiration Mars

Óriási teljesítmény lesz fizikailag és lelkileg is

Tito ismét elmondta: ez nem tisztán tudományos küldetés lesz, a cél az űrhajózás ösztönzése. Ennek ellenére sok értékes tapasztalatot gyűjthetnek a bolygóközi űrutazás élettani hatásairól és az életfenntartó rendszerek hosszú távú üzemeléséről. Tito abban bízik, hogy terveit a NASA is megtámogatja néhány százmillió dollárral, ami szerinte már lehetővé tenné az út megvalósítását.

"Mindenképpen történelmi jelentőségű esemény lesz, olyan út, amilyen még nem volt az emberiség történetében. Nem élt még olyan ember, aki a Földet csak egy távoli fénypontnak látta" - mondta korábban az Origónak Almár Iván űrkutató-csillagász. A szakember a küldetés lélektani hatását emelte ki, hiszen tudományos jelentősége pedig alig lesz az útnak (a Marsot már több tucat űrszonda, köztük leszállóegységek is kutatták, illetve kutatják ma is).

160 kilométerre repülnének el a Marstól Forrás: Inspiration Mars

"A lélektani hatás talán ahhoz lesz hasonló, mint amikor az Apollo-8 űrhajó először kerülte meg a Holdat 1968 karácsonyán. Kollégáimmal nagyon lelkesek voltunk, a Föld látványa lélegzetelállító volt a Hold távolságából" - mondja Almár Iván. "Akkor három nagyságrendet ugrottunk a világűrben, hiszen a körülbelül 300 kilométer magas Föld körüli pályáról több mint 300 ezer kilométerre, a Holdhoz távolodtunk el. Most újabb három nagyságrend következhet, hiszen a Mars 300 millió kilométerre is lehet majd a Földtől a küldetés alatt."