Újra fényesedik az ISON

NASA, SOHO, LASCO C3
Vágólapra másolva!
Elképesztő fordulat: amikor már mindenki lemondott róla, a Nap mögül előjött az ISON, vagy legalábbis valami, ami fényesedik.
Vágólapra másolva!

Péntek, 8.56

Újabb reménykeltő képet közöltek a SOHO űrszondától, amely az előzőhöz képest körülbelül 6 órával később készült:

Az új, pénteken reggel 7.18-kor (hazai idő szerint) készült kép alapján tovább fényesedett az üstökös, vagy annak maradványa Forrás: NASA, SOHO, LASCO C3

A képen a 12 óra irányában látható ISON már fényesebb, mint a kép alján, 7 óra irányában lévő csillag, az Antares, amely egyébként a fényes csillagok közé tartozik (1-es magnitudó). Ennek alapján most szabad szemmel is láthatnánk az ISON-t, ha nem lenne még ennyire közel a Naphoz (ami elnyomja a fényét). Bár az ISON fényessége elmarad a korábban remélt fényességtől - a tegnapi események azért nagyon megviselték -, ha tovább fényesedik, van esély a szabad szemmel való megfigyelésre, talán december elejétől.

A fenti képen az üstökös (vagy üstökösmaradvány) központi részéből két vonalat látunk kiindulni. Az alsó a pályája mentén szétszóródott anyag lehet, a felső pedig az újra kibontakozó csóva.

Péntek, 6.40

A péntek reggelig közölt képek biztatóak: a mag egy darabja túlélhette a napközelséget. Az alábbi képen már azt láthatjuk, hogy az ISON a SOHO nagyobb látómezejű detektorában (LASCO C3) is szépen jön ki a Nap mellől:

Az ISON 2013. november 29-én, magyar idő szerint 1.07-kor. Látható a fényesedés Forrás: NASA, SOHO, LASCO C3

Ha az egész folyamatot nézzük, akkor is biztató a helyzet, egyrészt azért, mert maradt valami az üstökösből, másrészt egyre fényesebb, tehát szinte kizárható, hogy csak a csóva maradványa lenne:

Az ISON a napközelség előtt és után. Nagyon valószínű, hogy legalább a mag egy darabja megmaradt, de az is lehetséges, hogy a szétszakadt mag részben együtt maradt maradványai mennek tovább Forrás:NASA, SOHO, LASCO C2

Hogy látunk-e valamit december első hetétől az égen (amikorra már eléggé eltávolodik a Naptól), az attól függ, hogy mennyit fényesedik a továbbiakban. A SOHO képei egyelőre körülbelül ma éjjel 1-ig vannak feldolgozva, és ezek alapján reménykedhetünk.

Csütörtök, 23.05

Mivel a Nap mögül előbukkant objektum fényesedik, szinte biztos, hogy az ISON napközelben alaposan meggyötört, de egyben maradt magjáról van szó, csak leszakadt róla a csóva, és most "újat kell növesztenie". Erre van egy pár napja a Nap közelében, tehát visszatért a remény arra, hogy látni fogunk valamit. Hogy mit, az a következő órákban, napokban dől el.

A SOHO egyik legutóbbi felvételén jól látható, hogy a Nap mögül előbukkant égitest - 10 óra irányában - már viszonylag fényes Forrás: NASA SOHO


Csütörtök, 22.35

Szinte hihetetlen, de amikor már mindenki lemondott róla, az ISON felbukkant a Nap mögül:

A kép magyar idő szerint 21.13-kor készült, másfél órával a napközelség után Forrás: NASA SOHO

A képen 4 óra irányában jól látható az ISON, vagy legalábbis ami maradt belőle. Egyelőre senki nem biztos benne, hogy mit látunk, de az nagyon biztató, hogy fényesedik, lásd ezen az animáción:

Forrás: NASA SOHO

Egyelőre azt sem tudja senki, hogy mi történt vele a napközelség előtt és alatt, és miért nem láttuk napközelben. Mindenesetre egy kicsit újra lehet reménykedni; ahogy egy kommentelő írja a Hírek.csillagászat.hu Facebook oldalán: ha tényleg túlélte, akkor az ISON az eddigi "legtökösebb üstökös".

Várjuk a további képeket, és jelentkezünk.

Csütörtök, 21.15

Az SDO és egy másik, a Nap közvetlen környezetét figyelő szonda képein sem észlelték az ISON-t napközelségének számított időpontjában. Az alábbi képeken jól látható, ahogyan az üstökös elhalványult a napközelség előtt, miután a feje, a fényes rész "szétkenődik". Alig maradt remény arra, hogy újra előbukkanjon a Nap mögül, valószínű, hogy már csak a porcsóva maradványát láthatjuk a SOHO képein:

Forrás: NASA SOHO
Forrás: NASA SOHO
Forrás: NASA SOHO

Teljesen biztosat pénteken kora reggel lehet mondani, de szinte bizonyos, hogy le kell mondanunk az ünnepi látványról, ami ilyen is lehetett volna:

A Lovejoy üstökös napközelsége után 2011-ben, a déli féltekéről. Ez túlélte a Napot, az ISON valószínűleg nem Forrás: NASA

A Spaceweather.com szerint esetleg abban bízhatunk, hogy a szétesett üstökös anyagának egy része mégis túlélte a napközelséget, és ez a törmelék még előjöhet a Nap mögül, amolyan fej nélküli üstökösként.

Csütörtök, 20.20

Egyre gyűlnek a rossz jelek: az ISON napközelségét figyelő SDO űrszonda képein egyelőre nyoma sincs az üstökösnek. A Spaceweather.com új főcíme is a rossz hírekre utal (BAD NEWS FOR COMET ISON?). A SOHO felvételein valóban jól láthatjuk, hogy a Nap közvetlen közelében elhalványult az üstökös feje, ahelyett, hogy tovább fényesedett volna.

Az egyetlen biztató jel, hogy a STEREO-A űrszonda legutóbbi képein jól nézett ki az ISON, de a NASA élő műsorában éppen most mondják, hogy ezek sajnos nem túl jó felbontású felvételek.

Csütörtök, 19.55

Az ISON magja - ha még létezik - körülbelül 10 perce elérte napközelpontját. A Hírek.csillagászat.hu legutóbbi közlése szerint:

Több millió évnyi utazás után most kéne elérnie napközelpontját az ISON-üstökösnek. Nem tudjuk, hogy ez megtörtént-e, a NASA-nál is teljes a tanácstalanság, és a különböző szondák is más képet mutatnak. Ha még egyben van a mag, akkor jelenleg 355 km/s-mal, azaz 1 millió 278 ezer km/órával száguld.

A SOHO űrszonda utolsó animációja itt látható.

Csütörtök, 19.15

Sajnos a legutóbbi képek semmi jót nem sejtetnek, az üstökös mégis magja szétporladhatott. Egy kritikus kép itt látható. Csütörtök délig minden jól ment, de aztán halványodni kezdett a feje.

Az elkenődő és hegyessé váló fej arra utal, hogy az üstökös magja szétporladt Forrás: NASA, SOHO

Ha tényleg szétesett a mag, akkor valószínű, hogy néhány órán belül szétszóródott az üstökös anyaga. Ezt elvileg néhány órán belül megtudjuk.

Csütörtök, 18 óra

Alig több mint másfél óra a napközelségig! Az ISON egyre fényesebb és egyre hosszabb a csóvája is. A Hírek.csillagászat.hu legutóbbi közlése szerint az üstökös sebessége 284 km/s, azaz 1 millió 23 ezer km/óra, naptávolsága 3,3 millió km. Az alábbi képen az üstökös feje még nem bújt be a SOHO külső koronagráfjának Napot kitakaró lemeze mögé, de mostanra már ez is megtörtént.

Az ISON a SOHO napkutató szonda egyik műszerének (LASCO C3) felvételén Forrás: NASA

Így hasított el az elmúlt bő két Napban az ISON:

Korábbi, csütörtök reggeli információk:

A Naphoz egyre közelebb kerülő ISON-üstökös gyorsan fényesedik. Az égitest most a SOHO (Solar and Heliospheric Observatory) napkutató űrszonda felvételein látható a legjobban (a Földről jelenleg nem figyelhető meg). A szerdai képekből készült animáción látványos a fényesedés, amelynek mértékét 27 óra alatt 4-10-szeresre becsülik. Az biztos, hogy az ISON már bőven túlragyogja a látómező szélén 8 óra irányában lévő fényes csillagot, az 1 magnitúdós Antarest. A képeken egy koronakitörés is látható, szintén 8 óra irányában. Nagy esély van rá, hogy az ISON is beleszalad egy ilyenbe majd a Nap közvetlen közelében.

Középen a kitakart napkorong, jobbra az ISON, melynek fejéből már kis vonalkák állnak ki. Ezek a valóságban nem léteznek, csak a nagy fényesség okozta túlcsordulás jelei a műszerben (további képek és egy izgalmas montázs a Hírek.csillagászat.hu oldalán) Forrás: NASA

Az üstökös épnek tűnik, ami mindenképpen jó jel a csütörtök esti napközelség előtt. Ez magyar idő szerint 19.38-kor lesz, ekkor az ISON 1,2 millió kilométerre halad el a Nap felszínétől, miközben a magja közel 3000 Celsius-fokra forrósodik. Hogy mit látunk az üstökösből szabad szemmel decemberben, az attól függ, mi történik vele ma este. Ha elég sok anyagot veszít a Nap mellett, és utána még jobban felfényesedik, akkor nem fogunk csalódni. Infografika a napközelségről:

Forrás: Origo

A napközelség alatt egy másik űrszonda, az SDO (Solar Dynamics Observatory) készít képeket az üstökösről. Az eseményt a NASA TV is közvetíti, és mi is beszámolunk róla.

Hogy mire számíthatunk a napközelség után, arról szerdai cikkünkben olvashat. Friss hírek a Hírek.csillagászat.hu oldalon is folyamatosan várhatók.