Elküldte adatait, majd elnémult a Philae

philae rosetta búcsú
Vágólapra másolva!
Péntek este visszaállt a várva várt kommunikáció a Philae és a Rosetta között. A leszállóegység utolsó erejével még elküldte a mérési adatokat, majd szombat hajnalban kifogytak akkumulátortai, és elnémult. Az éjszaka eseményeinek összefoglalója.
Vágólapra másolva!

A péntek este első híre az volt, hogy sikerült a Rosetta felvételein azonosítani a Philae első talajt érésének helyét. Íme, egy látványos GIF az eseményről:

Az irányítóközpont kicsivel magyar idő szerint 11 óra után végre jelet kapott a Philae-től (a Rosettán keresztül persze), azután egy ideig csönd, majd 11.29-re valóban kiépült a stabil kapcsolat. Az adatokból kiderült, hogy az SD2 talajfúró valóban működött.

Megérkeztek a COSAC műszer várva várt adatai is, később pedig az izotópösszetételt mérő Ptolemy eszköz is adatokat küldött.

Ezután 35 fokkal elforgatták, és 4 centiméterrel megemelték a Philae testét, hogy a napelemek jobb pozícióba kerüljenek. A ROLIS fedélzeti kamera újabb képet készített, így végül mindhárom leszállóhely talajáról van közeli felvételünk.

Az akkumulátorok végül magyar idő szerint szombat hajnali 1.36-kor adták fel, a Philae minden kért mérést elvégzett, és az adatokat sikeresen visszajuttatta a Földre. Most alszik. Napközelben, augusztusban talán lesz némi esély a felébresztésére, azonban ez egyelőre a csak spekuláció.

A Rosetta-küldetés ezzel nem ért véget, a keringő egység továbbra is vizsgálja az üstökösmagot, a Philae adatait pedig kiértékelik. A fejleményekről folyamatosan beszámolunk.