Így pattogott a Philae az üstökösmag felszínén

philae rosetta üstökös
Vágólapra másolva!
Az Európai Űrügynökség ma délután kiadta a Rosetta fedélzeti kamerájának felvételeit a Philae leszállásáról.
Vágólapra másolva!

A Rosetta szűk látóterű kamerájának 15 kilométeres magasságból készített felvételein jól látható, amint a Philae elhúz az üstökösmag felszíne felett, majd az első földet érés pontján megpattan, és nagyjából 45 fokos irányváltás után továbbrepül. A kutatók még nem akadtak rá a leszállóegység jelenlegi helyére, azonban e felvétel alapján legalább az elpattanás utáni mozgásirányra és sebességre következtethetnek.

A képen látszik az első földet érés nyoma a talajon – ebben azért olyan biztosak a kutatók, mert ugyanarról a területről pár perccel korábban is készítettek felvételt, és ezen még nem látszottak a bemélyedések a felszínen.

A Philae földet ér, majd nagyjából 45 fokkal eltérve eredeti mozgásirányától továbbpattan az üstökösmag felszínén. Az időpontok greenwichi középidő szerint értendők, nálunk minden egy órával később történt. Nagyobb méretért kattintson a képre! Forrás: ESA

A Philae akkumulátorai szombat hajnalban merültek le, a leszállóegység azonban szerencsére még el tudta küldeni a mérési adatait. Ezekről a nagy nyilvánosság sokat még nem hallhatott, de a talaj szerkezetét vizsgáló MUPUS nevű eszköz adataiból annyit már biztosan tudunk, hogy a felszín jóval keményebb volt a vártnál, ami megmagyarázhatja, hogy a leszálláskor miért nem sikerült jobban csillapítani a becsapódás erejét.