Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huGondos készülődés, repülőjárat- és szálláskeresés, a bőröndök bepakolása, fuvarok szervezése, programok összeállítása – ezek mind hozzátartoznak egy nyaralás előkészületeihez, nem mellesleg nem kevés pénzbe kerülnek. Ha becsúszik egy gikszer, az egész romba dőlhet, és nem is lehet nagyobb gikszer annál, mint a járatunk törlése. Ez pedig szeptemberig nagy eséllyel megtörténhet, ha a francia fapados légitársaságnál, az easyJetnél vásároltunk repülőjegyet. A vállalatnál dolgozó légiutas-kísérőket képviselő szakszervezetek szeptember 2-ig tették közzé a sztrájkbejelentést a munkakörülmények fokozatos romlása miatt. Legutóbb az elmúlt hétvégén, augusztus 14-15-én nem vette fel a munkát 340-ből 231 dolgozó, mert megelégelték, hogy gyakran 50-60 alkalommal változtatják meg a beosztásukat egyetlen héten belül. Az elkövetkező két hétben még történhet hasonló, ezért nem árt tisztában lenni azzal, hogy milyen jogokkal élhetünk törölt járat esetén – ezek a jogok pedig minden légitársasággal szemben hasonlatosak.

Ilyen jogokkal élhetünk törölt járat esetén
Az easyJet a múlt hétvégi járattörlésekkor különféle alternatívákat kínált az utasoknak, többek között ingyenes átfoglalást egy saját járatukra. Ilyen esetben fontos tisztában lennünk azzal, hogy nem vagyunk kötelesek elfogadni a cég első felajánlását, az EU 261/2004 rendelet alapján ugyanis több választási lehetőségünk van. Ezek a következők:
- a jegyár teljes visszatérítése;
- jegy a leghamarabbi járatra hasonló feltételekkel;
- jegy egy későbbi, általunk választott időpontban induló járatra, ha van szabad hely;
- jegy egy másik légitársaság járatára, amennyiben az utat törlő vállalat saját flottával nem tud a lehető leghamarabban eljuttatni a célállomásra.
Ha a légitársaság megtagadja a jogos kérelmünket
Előfordulhat, hogy a légitársaság megtagadja a kérelmünket, különösképpen a más légitársaságnál kért foglalási igényt, így célszerű, ha írásban kommunikálunk a vállalat ügyfélszolgálatával, az e-mail-váltást pedig megőrizzük a rendelkezésünkre álló dokumentumokkal és bizonylatokkal, köztük a későbbiekben kapott számlákkal együtt. Ezeket felhasználva később igényt nyújthatunk be a felmerült költségek megtérítésére. Az igények elbírálása egyedi körülményektől függ.
A repülőjegy áránál többet is kérhetünk
Ha a jegyár teljes visszatérítését választjuk, azt is érdemes átgondolnunk, hogy a járattörlés miatt mennyi értelme van folytatni az utunkat, amennyiben egy több megállós körút volt a cél. Ha úgy ítéljük meg, hogy az út egy része értelmetlenné vált, bizonyos esetekben a már megtett szakasz visszatérítését és az indulási helyre történő visszaszállítást is kérvényezhetjük.
Kártérítésre is igényt tarthatunk
Amennyiben a járattörlés nem rendkívüli körülmény, például szélsőséges időjárás miatt történt, akkor kártérítés is járhat az utasoknak. A személyzeti sztrájk például pontosan olyan körülmény, amelynek esetén igényelhető kártérítés, ha a járattörlés bejelentése az indulási idő előtti két hétben történt. Kivétel ez alól, ha az indulást megelőző második héten belüli tájékoztatás esetén tudtak olyan helyettesítő járatot ajánlani, amely legfeljebb az eredeti indulás időpontja előtt két órával korábban indul és az érkezési időponthoz képest legfeljebb négy órás késéssel érkezik. Szintén kivétel, ha az indulást megelőző egy héten belüli törlés esetén olyan helyettesítő járatot ajánlanak, amely az eredeti időpontokhoz képest legfeljebb egy órával korábban száll fel, és legfeljebb két órás késéssel száll le.

Kártérítési összegek a repülési távolság függvényében
Amennyiben kártérítése jogosultak vagyunk, kártérítési igényt kell benyújtanunk. A repülési távolságtól függően a következőképpen alakulnak a kártérítési összegek:
- 1500 km-ig 250 euró, nagyjából 90 ezer 500 forint;
- 1500-3500 km között vagy az EU-n belüli hosszabb járatok esetén 400 euró, nagyjából 144 ezer 800 forint;
- 3500 km felett 600 euró, nagyjából 217 ezer forint.
Ellátás is jár
Ha elfogadjuk a légitársaság más járatra történő, legkorábbi időpontra való átfoglalási ajánlatát, a vállalatnak szükség esetén biztosítani kell ételt és italt, kommunikációs lehetőséget, valamint szállást és transzfert.
Jobb mindenre felkészülni
Amennyiben hosszú időre, netán többszöri átszállással több helyre utazunk, akkor célszerű lehet olyan utasbiztosítást kötni, amely kiterjed a csomagjainkra, a szállásokra, valamint a repülőjáratokra is, amennyiben késnek vagy törlik azokat. A komplex csomagok a legtöbb esetben felelősség-, jogvédelmi és balesetbiztosítást is tartalmaznak, illetve az elektronikus eszközeinket és az ingóságainkat is biztosíthajuk. A költségek csomagonként és a biztosítási összegek függvényében változnak.
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:


