Masszázzsal csábítanak a nagy légitársaságok

Vágólapra másolva!
A fapados légi társaságok keltette versenyben a régi patinás légi társaságok a minél kedvezőbb járatindításokkal, a szolgáltatások kényelmének fokozásával és megfizethetőbb jegyárakkal veszik fel a kesztyűt.
Vágólapra másolva!

A kényelemre vágyó utasoknak találta fel például a brit légitársaság a Club World, a Club Europe, a World Traveller Plus, a World Traveller vagy a First osztályokat, amelyek többet nyújtanak az egyszerű turistaosztály szolgáltatásainál.

Minden apróságra kiterjedhet a figyelem: a Club World-öt igénybe vevő utasok például már a felszállás előtt is megebédelhetnek vagy megvacsorázhatnak. Az üzleti és kommunikációs eszközökkel felszerelt külön várókban masszázst is igénybe vehetnek a fáradt üzletemberek.

A tengerentúli járatokon a teljesen vízszintessé alakítható ülés a pihenést szolgálja, az ülésekbe épített számítógép csatlakozás és telefon a munkát, az üléstámlákba épített képernyő pedig a szórakozást.

Divat, praktikum, kényeztetés: ez a jelszó a design esetében is. Ám a csinos, kék bőrülések és az új, formás csészék mellett az is fontos lehet olykor, minthogy a kézipoggyásznál a 18 kg is megengedett. A londoni indulásnál a sorban állást védi ki - és megnyugtatja a siető utast - a Fast Track módszer, amely gyorsított és könnyített útlevél és poggyász vizsgálatot tesz lehetővé, nem szólva az egyéb különféle előnyös becsekkolási lehetőségekről.