Prága felé félúton

Ember legyen a talpán, aki "u" betű nélkül ki tudja ejteni Brno nevét. Nem, nem az idétlen bolgár rajzfilmfiguráról van szó, de még csak nem is Fassbinder hőséről, hanem egy kedves csehországi városról, ahova szándékosan nem nagyon utazik a magyar polgár. De miért nem?

A rendes magyar ember, ha a hétköznapokban tönkrement érzékszervei és reklámokkal szétbombázott agysejtjei kiszellőztetésére vágyik, Prágába indul, és a Vencel téren lazít egy pofa Staropramen társaságában.

Még a hajnali indulás sem tudja elvenni kedvét, ha az úti cél gyönyörűségére gondol. Nincs az a kátyú, benzinár, határvillongás Timbuktuban, ami miatt lemondana erről az útról. Lelki szemei előtt már az Aranyművesek utcája lebeg, és hallani véli az U Fleku aljából feltörő morajt, amit a sörgyár folyton-folyvást (hál' istennek) működő gépsorai keltenek. Már csak arra tud gondolni, hogy 10-es vagy 12-es Velkopopovicky Kozel lesz az első sör, amit legurít, amikor a bamba sofőr barátja nekikormányozza az autót egy álló kisbusznak. Na, szevasz! Az egy hónapja, alaposan megtervezett út minden kidolgozott pillanata úgy törik darabokra, mint egy üvegtábla a salgótarjáni síküveggyárban, amin átgázol az ittas targoncás. A péppé tört autó látványa és a számunkra érthetetlen nyelven beszélő cseh szervek tüsténkedése végképp visszavonhatatlanná teszi a tényt: Idáig jutottunk! Mit tehet az ember ebben az esetben? Morog valamit a szerencséről, és vakargatja a tarkóját.

Félúton vagyunk Budapest és Prága között. A trélerre felpakolt autóból még látjuk integetni a jó barátot, amint egyre gyorsuló tempóban megy...valahová. Néhány válogatott káromkodást követően haditanácsot tartunk. Hol is vagyunk? Nem tudom, de haladéktalanul igyunk egy sört, aztán majd valami lesz. Egy benzinkút kávézójának teraszán összeül a válságstáb. Az igen bájos pincérlányka három korsó StaroBrno Cernivel érkezik. A korsóra pillantva belénk hasít a felismerés: Hiszen mi Brno közelében vagyunk! Lehet, hogy még sincs veszve minden? Felfrissülés után irány a város. Csakhogy merre? Be a házak közé, ott jár valami busz. Nagy nehezen kinyomozzuk, hogy merre is van az arra, a centrum. A busz, a pályaudvaron tesz le. Ez klassz. Vonat indul Prágába nagyon soká és nagyon drágán, és még azt sem tudjuk, innen hogy megyünk haza, nemhogy még messzebbre menjünk. Mindegy, három nap szabadság az három nap szabadság. Hétfőn reggel mindannyiunknak körzővel, vonalzóval, vidáman, a főnök idétlen viccein nevetve, meg kell jelennünk a munkahelyen. Mese nincs, kapitalizmus van. Nincs mit tenni, azonnal még egy sört kell inni. Telefonálgatás. Csak egy haver tud értünk jönni, Ő is csak vasárnap este. Nem baj.