Gyerünk Balatonra, ami belefér

Vágólapra másolva!
Mostanában gyakran vonunk párhuzamot egy balatoni nyaralás és egy horvátországi utazás között. Nem tisztünk igazságot tenni, ötleteket azonban szívesen adunk. Ugyanis, tisztelt hölgyeim és uraim, a Balaton él! Kisebb, sekélyebb, édesebb ugyan, de a miénk! Balatoni sorozatunk első részében igyekszünk bebizonyítani, nem kell egy balatoni hétvége után azt gondolnunk, hogy "jó nekem a Trabant, nem kell Cadillac..."
Vágólapra másolva!

Nem tudom letagadni, hogy jómagam elfogult vagyok a Balatonnal szemben. Ha csak egy hétvégére is, de minden áldott évben elzarándokolok a "nagylavórhoz". Nálam ez már családi rituálé. Szeretem ezt a tavat. Talán gyermekkorom szerelmes emlékei (kinek nem kötődnek ilyenek hozzá) vagy a stoppolás kalandjai szépítik meg, de tény, hogy immáron huszonöt éve nem tudok figyelmen kívül hagyni egy-egy hozzá kapcsolódó hírt, pletykát. Kritikus szemmel figyelem, hogy mit tesznek (teszünk) vele, hogyan fejlődik. Mert a Balaton fejlődik!! Bizony! Szép lassan, elkezdődött valamiféle fejlesztés és ez minden egyes környékbeli településen érződik. Minden tiszteletem azoké, akik elkezdték becsülettel gatyába rázni az egész környéket. Természetesen lennének még ötleteim, de az út, amin haladnak, az kiváló. Apropó, út. Egy 1460 Ft-os autópályamatricáért a négytagú család kettő óra alatt (még kispolskival is) odaér. Bárhova. A vonatjegy már húzósabb, legalább ötezer. El ne higgyék, ha a sógor, koma, szomszédasszony azt mondja, hogy a Balaton annyiba kerül, mint Horvátország! Ez is csak egy urbánus legenda. Persze még mindig a legolcsóbb az autóstop, de aztán senki ne panaszkodjon, hogy elaludt a teherautó platóján, és Debrecenben kötött ki. A vasútállomások restijei átalakultak kulturált kávézókká, fagyizókká, sörözőkké. Eltűntek a borzalmas Utasellátó szendvicsek, csokik, üdítők.

Hotel, motel, panzió, camping, kutyaól stb.

Bármely településről legyen is szó, szálláshelyből van bőven választék, a vendéglátás teljes skáláján. Az ötcsillagos hotel az ötcsillagos hotel. Ott ugyanazt a szolgáltatást kapjuk, mint Mallorcán vagy Barbadoson egy hasonló szállodában (golfpálya, wellness, élményfürdő stb.). A panziók között már van eltérés. Érdemes kicsit utánajárni. Miután már nem nagyon láthatunk kartondobozra ceruzával írt "Zimmer Frei" táblákat sörösüvegnek támasztva, ezért javasoljuk az internet adta lehetőségeket, és keresgéljünk. Mondjuk, itt. Örömmel jelentem, hogy a campingek is elérik az európai színvonalat. Hol van már első sátrazásom Balatonszemesen, a camping autómosója mellett, ahol a másnapos NDK-s polgár áztatta a Trabantját. A magnóból a Carat nevű méltán híres keletgermán rockzenekar slágerét hallgatva reggel hétkor. Nagyon szép pázsit és sövénnyel elkülönített sátorhelyek és lakókocsi beállók vannak kialakítva. Nagyon tiszta (!) vizesblokk. Közért, kocsma, újságos (külföldi napilapokkal), és természetesen saját strand. Négyszemélyes sátorhely ára 4-6000 Ft körül van, függően a tó távolságától. Egészen nyugodtan lehet sétálni tíz percet naponta a strandig, ha az ember kímélni akarja a pénztárcáját. Természetesen még olcsóbb lehetőségek is vannak, de ehhez már nagyon fifikásnak kell lenni. Például a régi úttörő- vagy KISZ-táborok még megvannak. Ezeket általában az önkormányzat vagy egy alapítvány vagy valami közhasznú társaság működteti. Minden balatoni településen van belőle. Ezeket felkeresve, az üzemeltetővel kell kötni egy jó kis megegyezős egyezséget, és akkor még spórolhatunk. Még számlát is kapunk, tehát abszolút tiszta az ügy, csak nem nagyon tudják, hogy hogyan adják el magukat, ezért tudnak róluk kevesen. A lehetőség azonban adott. Ezek a helyek megmaradtak a '80-as évek szintjén. Időnként kifestenek, de a bútorra már nem nagyon költenek. Voltam már olyan helyen, ahova én vittem villanykörtét, hogy a hajnali dorbézolásból hazatérve ne essek át egy odabetonozott kukán. A színvonal alacsony, valószínűleg a költségvetésük is. Alvásra, mosdásra, délutáni pingpongpartira, hajnalig tartó beszélgetésre kitűnő. Hátizsákos országjáróknak és nagyobb társaságoknak ajánljuk.