A város, amely sohasem alszik

Vágólapra másolva!
A tél közeledtével az utazni vágyók a távolabbi, melegebb éghajlatú országok felé fordulnak. Ilyen távoli, bár a magyar turisták által már évek óta nagy számban látogatott hely Thaiföld is, amely a tavaly decemberi szökőár óta ismét teljes kapacitással várja a vendégeket. Aki rászánja magát az utazásra, nem árt, ha jó előre lefoglalja repülőjegyét, szállodai szobáját, ugyanis a délkelet-ázsiai ország a téli hónapokra rendszerint megtelik. Thaiföldi sorozatunk első részében a Kelet Velencéjét, Bangkokot mutatjuk be.
Vágólapra másolva!

Aki különleges kulturális élményekre vágyik, egzotikus tájakon szeretne barangolni, de a kényelmes pihenést sem szeretné kihagyni szabadsága néhány napja alatt, akkor nem fog csalódni, ha Thaiföldet választja. Magyarországról minden évben több ezren választják nyaralásuk helyszínéül e távoli országot, és az utasok száma várhatóan évről évre növekedni fog. Ez annak ellenére is így van - vélik turisztikai szakértők -, hogy a tavaly decemberi tragikus szökőár rövid időre elriasztotta a turistákat Thaiföldtől.

Mostanra szerencsére visszatért a bizalom, és vele együtt visszatértek a külföldiek is az érintett területekre. Ahol egyébként rekordgyorsasággal állították helyre a károkat annak érdekében, hogy az új szezonra ismét teljes kapacitással üzemelhessenek a szállodák. A külföldiek visszacsábításért látványos kampányba kezdett a thaiföldi kormány és a különböző turisztikai hivatalok, s ennek a statisztikák szerint már idén meg lesz az eredménye.

Legjobban tesszük, ha Thaiföld felfedezését Bangkokból kezdjük! Nemcsak azért, mert a legtöbb légitársaság ide közlekedik (igaz, ma már a szigetekre is járnak menetrend szerinti járatok), hanem mert ez a város az ország, sőt talán egész Délkelet-Ázsia szíve, kulturális és gazdasági központja. Bangkokot lehet szeretni és nem szeretni, de biztos, hogy közömbösen senki nem viseltet iránta, ha egyszer már járt itt. Az újonnan érkezőnek olyan érzése van, hogy a repülőtér ajtaján kilépve valósággal rászakad a város. Vannak, akiknek elsőre sokkoló az élmény: a hatalmas forgalom, a rengeteg ember, a kétszintes, nyolcsávos autópályák és a végeláthatatlan kiterjedésű város. A legtöbb utazót mégis elvarázsolja e hatalmas, sokszínű, nyüzsgő metropolisz.

Bangkok egyre inkább egy nyugati nagyváros arcát mutatja: hatalmas bevásárló- és szórakoztatóközpontok, szállodák épülnek szinte folyamatosan. Az egész város egy nagy építkezés, felhőkarcolók nőnek ki a földből hónapról hónapra, egyre nagyobb szállodákat adnak át a forgalomnak, egyszóval Bangkok mindent bedob, hogy több és több külföldi turistát, üzletembert láthasson vendégül. A város az irtózatos tempójú nyugatiasodás ellenére sem vesztette el ázsiai jellegét. Az utazó, ha veszi a fáradságot és gyalog indul útnak egy-egy negyedben (például a kínaiban), akkor igazi ázsiai hangulatot tapasztalhat meg, utcai kifőzdékkel, zöldség- és gyümölcsárusokkal, tipikus szagokkal és illatokkal. A Bangkokba újonnan érkezőknek ezért azt tanácsoljuk, hogy ne rögtön a kötelező látnivalókkal foglalkozzanak, engedjék el magukat és hagyjanak időt arra, hogy megszokják a várost. Sétálgassanak céltalanul, üljenek be egy helyiekkel zsúfolt bárba, vagy étterembe, szokják a várost!

Bangkok már csak kiterjedése miatt sem hasonlít egyetlen európai nagyvároshoz sem, olyan értelemben, hogy nem alakult ki egyetlen központi városmag, ehelyett több nagyobb centrum létezik egymás mellett. Bangkok történelmi központja a király palota környéke, a Chao Praya folyó partján van, de külön centrumot alkot a Patpong szórakozó negyede, a kínai városrész, a Khao San road hippinegyede vagy a Siam Square környékén lévő bevásárlónegyed is. Ezeket külön-külön is érdemes felkeresni és akár egy teljes napot is elidőzhet itt az utazó.