Tizedével nőtt a külföldi vendégek száma Budapesten

Vágólapra másolva!
Budapest kereskedelmi szálláshelyein 2005 első nyolc hónapjában 1,691 millió vendég szállt meg, 11 százalékkal több, mint 2004 azonos időszakában - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn.
Vágólapra másolva!

A forgalom 85 százalékát kitevő külföldi vendégek száma 12 százalékkal, a belföldieké pedig 9,1 százalékkal nőtt. A vendégek 4 millió 313 ezer vendégéjszakát töltöttek el a fővárosi szálláshelyeken, 8,6 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. A külföldiek vendégéjszakáinak száma 8,8 százalékkal, a belföldieké 7,9 százalékkal növekedett.

A budapesti növekedés jelentősen meghaladja az országos adatokat: országos átlagban a külföldi vendégek száma 5 százalékkal, a vendégéjszakáké 1 százalékkal nőtt ebben az időszakban, a belföldi vendégek száma 3, az általuk eltöltött vendégéjszakáké 2 százalékkal volt magasabb az egy évvel korábbinál.

Augusztus végéig Pest megye kereskedelmi szálláshelyeit - az előző év azonos időszakához hasonló számú - 175 ezer vendég vette igénybe.

A megyében a külföldiek száma 17 százalékkal csökkent, a vendégforgalom közel héttizedét kitevő belföldieké azonban 9,4 százalékkal gyarapodott. A vendégek 363 ezer vendégéjszakát töltöttek el a szálláshelyeken, ami a 2004. január-augusztusival közel azonos volt. A külföldiek vendégéjszakáinak száma 13 százalékkal csökkent, a belföldieké 6,8 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest - derül ki a KSH közleményéből.