Hurghada: Halászfaluból üdülőparadicsom

Vágólapra másolva!
Az utóbbi évek egyik legnépszerűbb turista célpontja az Egyiptomban található, kiismerhetetlen, de annál gyönyörűbb Vörös-tenger partján fekvő Hurghada egyre növekvő városa. Van aki pihenni, van aki vásárolgatni, de van aki kifejezetten sportolni érkezik ide. De nem mindenki távozik elégedetten.
Vágólapra másolva!

Hurghada - a helyiek elmondása szerint - néhány éve csak egy pár halászkunyhóból álló apró falu volt, ahova a Vörös-tenger szépségeit kutató külföldi búvárok kivételével, nem igen utazott senki. Ez a sport azonban egyre több helyi üzletember fantáziáját mozgatta meg, így szépen lassan felépítettek egy-két kisebb hotelt, hogy kielégítsék az ideutazók igényeit. Az ezek után következő bővítések törvényszerűek voltak és nagyon hamar be is épült a gyönyörű partszakasz.

A Kairótól 500 km-re található vörös-tengeri gyöngyszem, mára az európai utazók egyik legnépszerűbb turista célpontja. A kristálytiszta tenger, a rendkívül kedvező árak és a minden igényt kielégítő vendéglátás, mára már nem csak a nyugati, hanem a magyar turistákat is vonzza. Ha az ember csak pihenni és apró kalandokat keresni utazik Hurghadába, természetesen nem fog csalódni. De nem árt vigyázni!

Budapesttől mindössze három és fél óra a repülőút, így kicsit furcsa lehet elsőre, ha az itthoni télből szinte egy szempillantás alatt az afrikai forróságban találja magát az ember. Fontos, hogy nem kell feltétlenül itthon vízumot váltani, mivel nagyon gyors ügyintézés mellett, a hurghadai repülőtéren is meg lehet csináltatni - az itthoni árhoz képest - töredék összegért (3000 Ft/15 $).

Az első probléma akkor szokott adódni Egyiptomban, amikor nagyobb csoporttal utazunk és az ajánlattól független módon a helyiek kitalálják, hogy mégsem abban a hotelben szállásolnak el, amiről mi tudunk, hanem egy általuk isteninek talált másikban. Ebből olykor jól is kijöhetünk, de elő szokott fordulni, hogy a tengertől félórányira, a sivatagban találjuk magunkat. Ennek köszönhetően sokszor volt már botrány, hiszen sokan háborodnak fel az eljáráson (joggal), de a magyar utazási irodák néha széttárt karokkal állnak sajnálkozva, de nem tudnak mit tenni. Ekkor a turista kénytelen a kezébe venni a dolgokat, de nagyon kell vigyázni, mert az egyiptomiak nagyon keményen tárgyalnak és nehéz meggyőzni őket, persze nem lehetetlen. Aztán előbb vagy utóbb mindenki elfoglalja a szálláshelyét és tulajdonképpen biztosítja is a nyugalmát arra az egy vagy két hétre, amire befizetett, hacsak nem megy bele néhány kétes kimenetelű üzletelésbe a belvárosban.

A városban buszok ugyan nincsenek, de prímán lehet taxizni. A taxik tulajdonképpen mikrobuszok, amibe sokkal több utast is beprésel a két üzemeltető - azaz a sofőr és aki a pénzt szedi, aki alkudozik. Mert mint mindenért Egyiptomban, ezért is alkudni kell és szigorúan meg kell állapodni az utazás kezdetekor, hogy mennyiért is akarunk utazni, mert utólag rendesen leszedik az embert, ha ez nem történik meg. Az alap mindig legyen 1 egyiptomi font és ha lehet kerüljük a kemény valutával való fizetést. A helyiek ugyan nagyon szeretik a dollárt, de jobb, ha váltunk fontot mert jobban áttekinthető ebben a pénznemben minden (1 font/36 Ft). Amúgy minden nagyon olcsó. Fölösleges is pontos számokat mondani, hiszen egy egyhetes ott tartózkodás megúszható legfeljebb 20 ezer forintból úgy, hogy sörözgettünk, kávézgattunk és vásárolgattunk. Sőt!

Az egyiptomi ételek nagyon finomak és a hotelekben biztonságosak is. Ez természetesen azokra nem vonatkozik, akiknek a gyomra nem bírja az arab világ higiéniáját. Ebben nincs semmi szégyellnivaló, hiszen errefelé egészen más szokások vannak, de ebbe most nem szívesen mennék bele. A lényeg, hogy ehetünk, ihatunk amennyi belénk fér, hiszen a hotelek hatalmas svédasztalon kínálják a reggelit, ebédet, illetve a vacsorát. Aztán a medencében vagy a kávézóban jól tud esni egy finom fűszeres sisha (vízipipa) vagy ital.

Ha valaki apróbb szárazföldi kalandra vállalkozna az bequadozhat a sivatagba (természetesen kísérővel), de ne tervezzen hosszú órákra, mert irtó forróság van.

Aki várost szeretne nézni, ezt is "könnyedén" megteheti, hiszen minden reggel karaván buszjáratok indulnak Luxorba, illetve Kairóba is. Luxorba 4-5 óra, míg Kairóba kb. 6 órás úttal számolhatunk (40-80 $). Ha valaki meg akarja kímélni magát az egynapos rohanós utazás és nézelődés fáradalmaitól, az mehet 2 napos útra is, de az dupla annyiba kerül.