A khmer birodalom nyomában

2006.01.18. 12:18

Aki még nem látta, az is biztosan hallott róla vagy fotókról ismeri, aki pedig járt erre, rabjává vált a helynek, és visszavágyódik. Csodálatosan díszített, hatalmas templomok és szentélyek, egyedi faragású szobrok ezrei, mindez lélegzetelállító környezetben. Ez Angkor, a khmer birodalom egykori virágzó fővárosa, a mai Kambodzsa területén.

Ha az európai ember igazi egzotikumra vágyik, de már elege van a szinte unalomig reklámozott Földközi-tenger menti - egyébként szintén gyönyörű -,turistákkal túlzsúfolt országokból, a legjobbat akkor teszi magával, ha keletre utazik. Ex oriente lux - Keletről jön a fény, tartja a mondás, és nem véletlenül. Nem tudunk mondani még egy olyan szegletét ennek a bolygónak, ahol ennyi ősi kultúra és fejlett civilizáció fejlődött majd halt ki, mint Ázsiában. Különösen gazdag és változatos történelme volt a dél-kelet ázsiai térségnek, a mai Thaiföld, Kambodzsa, Laosz és Vietnam területének. Tudásszomjunkat és kalandvágyunkat kielégítendő ezért választottuk utazásunk célpontjául a khmer birodalom egykori központi területét és fővárosát, a Kambodzsában található Angkort.

Angkorba, illetve a közelében fekvő Siem Reap (jelentése: győzelem a thaiok felett) hangulatos városába sajnos közvetlenül nem lehet eljutni Európából. Ezért a legegyszerűbb - és legolcsóbb - megoldás, ha Thaiföld fővárosán, Bangkokon keresztül közelítjük meg Angkort. Bangkokba többféleképpen is eljuthatunk Budapestről, például Bécsen vagy Kijeven át, de a kalandvágyóbbak akár a jordániai átszállást is választhatják. Jó hír, hogy az idei téli szezontól ismét indulnak közvetlen járatok Budapestről Thaiföldre.

A bangkoki megálló néhány napja elég arra, hogy az ember kicsit megszokja az ázsiai hangulatot, lüktetést, és újult erővel folytassa útját Kambodzsába. Bangkokból ugyan buszjáratok is indulnak a szomszédos országba, mégis talán megéri egy kicsit több pénzt áldozni és repülővel utazni. A thai fővárosból naponta többször is indít járatot Siem Reapba a Bangkok Airways, és alig egyórányi kényelmes repülés után már landolunk is a város parányi repülőterén.

A vízumügyek gyors elintézése után az első feladat, hogy bejussunk a városba. A turistacsoportoknak könnyű dolguk van, csak felülnek a parkolóban várakozó légkondicionált buszokra, és már indulhatnak is a szállodába. Aki egyénileg utazik, annak először taxit kell fognia. Ázsiához szokott utazók meglepődve tapasztalják, hogy ez itt korántsem annyira kaotikus vállalkozás, mint, mondjuk, Indiában. A Siem Reap-i repülőtéren ugyanis állami taxik várják az utasokat, - nehogy már az első alkalommal csúnyán átverjék őket - amelyek garantált áron, 5 dollárért visznek be a város tetszőleges pontjára.

Itt rögtön meg kell jegyezni, hogy Kambodzsában - noha a hivatalos valuta a riel - az amerikai dollár a valódi fizetőeszköz. Mindenhol, az éttermektől kezdve, a tuk-tuk-sofőrökön át a bóvlikat árusító boltokig dollárt kérnek az áruért, szolgáltatásért, a visszajárót viszont már rielben adják.

Előző
Következő