Mr. Sak reggel, pontban 9-kor a megbeszéltek szerint várakozott ránk a szálloda előtt, és némi ásványvíz és csokoládé beszerzése után már röpített is minket a derék tuk-tuk Angkor romjai felé. A romváros mintegy 6 kilométerre fekszik Siem Reaptól, és az oda vezető út már korán reggel járművekkel telik meg. A templomok megtekintéséhez természetesen belépőjegyet kell váltanunk. A Pol Pot-rezsim utáni években Angkor látogatóinak száma lassan indult növekedésnek. Egy koreai cég azonban még épp időben kapott észbe és megkaparintotta a belépőjegyek árusításának jogát, teljes egészében lefölözve a jegyek eladásából származó hasznot, anélkül hogy a helyi lakosság bármit is látott volna belőle. A nagy nemzetközi tiltakozás hatására később a vállalkozó minden eladott jegy árának egy jelentős részét a helyi közösségnek juttatja vissza, így az utóbbi években Siem Reapban több iskola épülhetett, és ottjártunkkor már a városi kórház négyemeletes épülete is majdnem kész volt.

Az Angkorba szóló belépőjegyek megvásárlásakor többféle lehetőség közül választhatunk. Ha valakinek sietős a dolga és csak egy napra szeretne ellátogatni a romokhoz, akkor napijegyet kell vennie, ami 20 dollárba kerül. A háromnapos, kedvezményes jegy ára 40 dollár, amelyhez igazolványkép is szükséges. A jegyek megvásárlása után pedig végre tényleg következhetett az, amiért jöttünk. Azok számára, akik hozzánk hasonlóan időhiány miatt csak néhány napot töltenek a templomok felfedezésével, két útvonal áll rendelkezésre, amelyeken a legfontosabb helyszíneket lehet felkeresni. Az úgynevezett kis kör egy 17 kilométer hosszú útvonal, amelyen a legfontosabb szentélyek (Angkor Thom, Ta Prohm, Baphuon, Bayon, Angkor Vat) helyezkednek el, a mintegy 30 kilométeres nagy körön pedig már kevésbé ismert, eldugottabb épületek (Banteay Srei, Preah Khan és Prasat Ta Som) is felfedezhetők. Mr. Sak a két útvonal egyvelegét ajánlotta nekünk, azaz nem is igazán ajánlotta, csak vitt minket. Aztán minden egyes megállónál türelmesen félreállt, és megvárta, míg bejárjuk az épületek minden szegletét.

Angkor aranykora arra az időre tehető, amikor a khmer birodalom megszilárdította uralmát és Délkelet-Ázsia egyik legerősebb hatalmává vált. Az aranykor mintegy 600 évet ölel fel, és i.sz. 802-től 1432-ig tart. Ebben az időszakban épült a legtöbb templom, de a város központja az évszázadok során mindig más és más templom köré csoportosult. Az Angkort építtető királyok sorát 802-ben II. Dzsajavarman indította, de a leghíresebb építmények (Angkor Vat, Angkor Thom, Ta Prohm) már a város fénykora - a 12. század vége és 13. század eleje - után épültek. A legtöbb épületet felépítő VII. Dzsajavarman király 1219-es halálával a virágzó birodalom hanyatlásnak indult, az állami vallás újra a hinduizmus lett több mint egy évszázadig, és a buddhista szobrok és szentélyek többségét elpusztították vagy átalakították. A thai hadsereg 1351-ben, majd 1431-ben lerohanta Angkort, és a következő évben a khmer királyi udvar Phnom Penhbe került. Ezt az időpontot tekintik a khmer birodalom bukásának, bár a tudósok szerint nem kizárólag az ellenséges hadsereg inváziója tehető felelőssé a pusztulásért. Angkor fénykorában több millió ember élt a városban, és egyes elképzelések szerint ekkora tömeget a környező vidék már képtelen volt eltartani. Pedig ha azt nézzük, hogy az építtetők és mérnökeik még két hatalmas, 12x8 km-es kiterjedésű (!) víztározót is építettek a város vízellátására, illetve a környező földeket is módszeresen művelték, akár csodálkozhatnánk is a viszonylag hirtelen elnéptelenedésen. A királyi udvar a 16. században még rövid időre visszatelepült Angkorba, de nem sokkal később már teljesen elhagyatott lett, kizárólag zarándokok és szerzetesek látogatták, területét pedig fokozatosan ellepte a dzsungel.

Angkort a legújabb korban a francia gyarmatosítók fedezték fel újra 1860-ban, és felismerték, hogy páratlan kincset találtak, nemcsak kulturális értelemben. A 19. század vége felé egyre-másra indították a franciák a gazdag műgyűjtők és kereskedők által támogatott expedíciókat, hogy minél több mozdítható értéket hozzanak el a templomokból. Ezt a tevékenységet a természet hosszú ideig hátráltatta, mivel az épületeket áthatolhatatlan dzsungel vette körül és nőtte be. Az első nagyobb restaurálási akció 1930-ban kezdődött a Banteay Srei-szentély feltárásával, de a leglátványosabb művelet a hatalmas Angkor Vat-templom felújítása volt 1960-ban. A hetvenes években a vörös khmerek uralma természetesen hatalmas károkat okozott Angkor épületeiben és magában a feltárási munkálatokban, de talán mégsem akkorát, amekkorát elsőre gondolnánk. Az ásatásokat végző francia École Francaise d'Extreme Orient (EFEO) nevű intézet és a francia kulturális minisztérium a templomokban található szobrok nagy részét eltávolította és biztonságba helyezte, nehogy a megvadult katonák elpusztítsák azokat. Azért felbecsülhetetlen mértékű károk így is keletkeztek. A régészek például a Baphuon-szentély restaurálásához a templom külső rétegét lebontották, és minden egyes követ megjelölve, a templom körül meghatározott rendbe helyeztek el, hogy később - a felújítások után - mindent az eredeti helyére építhessenek vissza. A vörös khmerek uralmuk kezdetén minden, a templom felújítására vonatkozó dokumentumot és feljegyzést elégettek, így a templom köré helyezett több ezer kődarabról évek múltán a munkálatok újrakezdésekor senki sem tudta, hová valók. Ezután minden egyes követ egyenként megvizsgáltak, újra megjelöltek, és 3 év alatt sikerült bepótolni a vörös khmerek másfél órás rombolását. A restaurálás újra megindulhatott.