Jöjj Oroszország-vodka világa!

Oroszországról nem feltétlenül a legszebb gondolatok jutnak az ember eszébe, ráadásul ha utazásról van szó, akkor sem kelet felé pillantunk leggyakrabban (illetve ha mégis, akkor nem állunk meg az Ural innenső oldalán). Pedig van a világnak egy városa - mit városa, metropolisza! -, ahol a megálló idő és a fejlődő 21. század egyfajta ötvözete révén, fantasztikus kulturális élményben lehet részünk. Akinek ideje és pénztárcája engedi, élete során egyszer szánjon három napot arra, hogy megismerje Szentpétervárt.

Szentpétervár külsőre igazi nyugat-európai városként tárul szemünk elé. A repülőgép ablakából már messze látszanak a város fényei, monumentális területet bevilágítva, de az igazi meglepetés akkor éri az embert, amikor a Pulkovo nemzetközi repülőtérről elindul a városba. No, nemcsak a taxi tarifája miatt - figyelem, a taxiórát még "nem találták fel" a városban, így csakis előre kialkudott összegért szabad beülni, különben könnyen pórul jár az ember -, hanem a távolság miatt is. A reptér mintegy félórányira van a város szívétől.

Az út elképesztő: talán Sztálinváros építésekor volt ennyi szemét és törmelék, mint ami a külvárost jellemzi. Jó hír: beton mindig, mindenhol kapható, legalábbis a kiírások szerint.

Maga a város központja azonban fenséges, emlékeztet a város hőskorára. A mocsaras területek lecsapolásával, mintegy a svédek elleni háború egyik védőbástyájaként, 1703-ban döntött úgy I. (Nagy) Péter cár, hogy felépíti a várost, pontosabban első nekifutásra a hatalmas Péter-Pál erődöt.

A győztes háborúk után megélénkült a munka, amely következtében rengeteg jobbágy veszítette életét, s amely Oroszország más területén is éreztette hatását. A városhoz ugyanis annyi követ kellett felhasználni, hogy amíg nem készült el, addig az országban máshol nem használhatták ezt az építőeszközt.

A csodálatos város már 1710-re fővárosi rangra emelkedett, Amszterdam és Velence mintájára pazarul fejlődött, a napóleoni háborúk végén továbbépültek a legpazarabb épületek (mint például a Mensikov-palota), ipari központtá pedig I. Miklós uralkodása alatt (1825-1855) vált.

A 20. század sem volt kevésbé unalmas: az 1917-es forradalom idején az Auróra és a Téli Palota vált ismertté, majd Lenin halálát követően a város is nevet váltott, Leningrád csupán 1991-ben kapta vissza eredeti elnevezését. A második világháború egyik legnagyobb ostromát is túlélte a város, a helyreállítások főleg a 2003-as, 300. évfordulóra váltak igazán láthatóvá. Hogy a szépség ne tűnjön el, egy külső villámtatarozást azóta még megélt a város: George W. Bush látogatására ismét kifestettek mindent.

Szentpétervár megismeréséhez és a környező településeket található, cári rezidenciák felkereséséhez akár egy hét idő is szükségeltetik: az ötmilliós város ugyanis számtalan meglepetést tartogat az ember számára.

A kiépített metróhálózat segítségével könnyedén be lehet barangolni a várost, a négy vonal mindegyike átszeli a központot. Az ember kissé Budapesten is érezheti magát, fővárosunkból már ismert szerelvényeken utazhatunk, igaz, a világ legmélyebben fekvő metrójához legalább 3 perces le- és felfelé vezető útra van szükség a mozgólépcsőkön. A hidegháború során ugyanis, egy esetleges atomtámadásra is berendezkedett a Szovjetunió, így az akkori Leningrád vezetősége úgy terveztette a földalattit, hogy vész esetén akár hatmillió (!) ember befogadására is alkalmas legyen.

Ennek megfelelően, a hadászati jelleg miatt fényképezni is tilos, pedig érdemes lett volna megörökíteni az állomásokon túltengő Lenin-kultuszt (domborművek, képek mindenfelé), vagy a Proszpekt Bolsevikov megállóban lévő hatalmas sarló-kalapácsos emléket, amelyet egy kisebb órával próbáltak eltakarni...