Kolber István regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért felelős tárca nélküli miniszter Berlinben átadta Magyarország pályázatát a Német Utazási Szövetség 2008-as kongresszusának szervezésére - közölte a miniszter hivatala.

A dokumentumot a miniszter Európa legnagyobb turisztikai kiállításán, az Internationale Tourismus Börsén (ITB) tett látogatása alkalmával adta át. A vásáron Kolber István tárgyalásokat folytatott több európai turisztikai vezetővel - áll a hivatal közlésében.

A német turisztikai kongresszus szervezési jogának elnyerése esetén több ezer német utazási szakember érkezhet majd Magyarországra, amely jó lehetőségeket jelent a magyar beutaztatóknak és újabb lendületet adhat a turizmusnak.

A közlés szerint a turisztikai vásárral egy időben ünnepélyes keretek között nyitották meg a németországi Magyar Kulturális Évadot, amelynek főbb eseménye a kortárs színház és irodalom bemutatása mellett a magyar gasztronómia népszerűsítése lesz.

A közlés idézi Kolber Istvánt, aki a kiegyensúlyozott német-magyar kereskedelmi kapcsolatok mellett a Németországból Magyarországra irányuló, a teljes beutazó forgalom csaknem egyharmadát adó turistaforgalom fontosságát hangsúlyozta.

Az egynapos látogatás végén a miniszter találkozik Matthias Platzekkel, a német szociáldemokrata párt, az SPD elnökével, Brandenburg tartomány miniszterelnökével.