A Smart Wings viszi a Sky Europe hoppon maradt utasait

2008.02.05. 15:48

Ősztől indítja Budapestről első járatait az első csehországi diszkont légitársaság, a Travel Service által üzemeltetett Smart Wings. A cég elsőként Párizsba, Rómába, Milánóba és Prágába indít menetrendszerinti járatokat. A Smart Wings bejelentette, hogy ingyenesen szállítja azokat az utasokat, akiknek járatát a Sky Europe egy korábbi döntés miatt megszüntette - derül ki a Smart Wings közleményéből.

A Smart Wings Budapestről Párizsba tartó járatai heti hét alkalommal, a Rómába, Milánóba és Prágába induló gépek szombat kivételével hetente hatszor közlekednek majd. Az egy útra szóló repülőjegyek értékesítése jövő héten kezdődik. A társaság közleménye szerint a járatokon Boeing 737 - 500 típusú repülőgépek repülnek majd.

Júniustól a Smart Wings Prágából Velencébe, Barcelonába, Malagába és Geronába, Koppenhágába, Brüsszelbe, és a Fekete-tenger partján található bolgár nagyvárosokba Burgaszba és Várnába is indít járatokat. Ahogy tavaly is, a Smart Wings repülőgépei a Földközi tenger partján található üdülőhelyekre is repülnek, például Mallorcára, Krétára, Ciprusra és Thessalonikibe.

A Smart Wings bejelentette azt is, hogy az összes olyan utazó számára, akiknek a Sky Europe diszkont légitársaság társaság megszüntette a Prágából Amszterdamba, Párizsba, Rómába, Milánóba és Barcelonába szóló repülőútját, a megszüntetett repülőútra szóló érvényes repülőjegy felmutatása után ingyenesen biztosítja a repülést ezekbe a városokba, az utasoknak csak a reptéri illetéket kell kifizetniük. Tekintettel arra, hogy a Sky Europe részéről már korábban is megtörtént a Budapestről és a Pozsonyból induló járatok törlése, ezért a Smart Wings készen áll segíteni az utasoknak abban az esetben, ha a Sky Europe Prágából induló járatainak egy részét is törlik. Az ajánlatot a repülőgépen található szabad helyek száma korlátozza - derül ki a társaság közleményéből.