Egyre többen választják a Malévot

Vágólapra másolva!
A Malév menetrend szerinti járatain az idén az első negyedévben 11,7 százalékkal utaztak többen, mint egy évvel korábban, a járatok telítettsége 3 százalékkal, a repülésből származó bevétel pedig a tervet meghaladóan, 19 százalékkal nőtt - közölte a légitársaság.
Vágólapra másolva!

A közlemény szerint az élénkülő forgalom eredményeként a Malév piaci részesedése útvonalhálózatán 40,4 százalékról 42,2 százalékra emelkedett. A társaság várakozása szerint a forgalom növekedése a következő hónapokban sem áll meg, így május végén elérik az 1 milliós utasszámot.

A légitársaság továbbra is a kelet-európai régióban könyvelheti el a legnagyobb mértékű forgalombővülést, ugyanakkor a nyugat-európai régióban is - az erős konkurencia ellenére - 6 százalékkal több utast szállított.

Az első negyedév legnépszerűbb célállomásai között van Bukarest, 36 százalékos utasszám-növekedéssel és javuló telítettségi mutatóval. Kiemelkedően eredményesek még a dublini, athéni, larnacai és tel-avivi járatok.

A légitársaság négy hosszú távú járatán - New York, Toronto, Peking és Bangkok - az év első három hónapjában 70 százalékkal utaztak többen, mint egy évvel korábban. A jelentős növekedés elsősorban a márciusig, átlagosan 87 százalékos telítettséggel üzemelő bangkoki járatnak köszönhető, ugyanakkor a New York-i járaton a gyenge téli hónapokban is 72 százalékos load factort regisztrált a társaság, ami a torontói járaton is 70 százalék felett volt.

A közlemény hangsúlyozza, hogy a oneworld csatlakozási folyamat részeként - az Iberiával és a Finnair-rel - működő code-share megállapodásoknak köszönhetően a madridi vonalon áprilisban 40 százalékos forgalombővülés volt, és a foglalási adatok alapján a tendencia folytatódik májusban és júniusban is. A Malév helsinki útvonalán is növelte piaci részesedését, a Finnair-rel közös menetrendnek köszönhetően áprilisban 16 százalékkal nőtt az utasszám.