Éttermekbe is jó lesz az üdülési csekk

Vágólapra másolva!
Éttermekben is felhasználható lesz az üdülési csekk a kiemelt üdülőkörzetekben az idei szezon elejétől. Az erről szóló szándéknyilatkozatot szerdán írták alá Budapesten.
Vágólapra másolva!

A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány, a Magyar Vendéglátók Ipartestülete, a Magyar Vendéglátó Szövetség, valamint a Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdekképviseleti Szövetsége sajtótájékoztató keretében kötötték meg a megállapodást.

Kolber István regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért felelős tárca nélküli miniszter a sajtótájékoztatón elmondta: az üdülési csekk az elmúlt évek sikertörténete, míg tavaly 15 milliárd forint volt, addig az idén 20 milliárd forint lesz várhatóan az üdülési csekk forgalma. Az idén 114 ezer szociálisan rászoruló üdülését biztosítja az üdülési csekk 3,1 milliárd forint értékben - tette hozzá a miniszter.

A Magyarországon beváltható üdülési csekk hozzájárul az idegenforgalom stabilitását adó belföldi turizmus további bővüléséhez, és a nemzeti turizmusfejlesztési stratégia egyik fő célkitűzésének, az életminőség javításának megvalósítását is elősegíti - mondta az eseményen Kolber István.