Lengyel Napok a Fővám téri Nagycsarnokban

Vágólapra másolva!
Már az első napon sok lengyel sajt- és más  élelmiszerféle, valamint népművészeti áru lelt gazdára a június 1-3. közötti Lengyel Napokon és  sok turisztikai, információs anyag is fogyott.
Vágólapra másolva!

Nowy Targ-i népművészek, gobelin és csipkekészítők, szőnyegszövők és bőrdíszművesek a helyszínen is bemutatják tudományukat. A sajt- és vodkakóstoló mellett mind a három napon lehet lengyel ételeket is vásárolni a csarnok közepén lévő büfében.

Amint Bakonyi Erika, a Lengyel Nemzeti Idegenforgalmi Képviselet igazgatója elmondta az MTI munkatársának, 2005-ben 16 százalékkal több magyar látogatott Lengyelországba, mint a megelőző évben és már az idén is emelkedett - ehhez képest is - a forgalom.

A Malopolska-i régió, zakopane-i utazási irodák és egy krakkói szálloda külön is bemutatkozik. Tavaly is volt hasonló rendezvény a csarnokban, és akkor is nagy sikere volt az ételeknek, italoknak és a górál zenei aláfestésnek. Azok, akik nem szoktak utazási kiállításokra járni, szívesen fogadták a prospektusokat, ezért most is bőségesen raktak ki ezekből a csarnokban elhelyezett asztalokra.