Kalandok Piedone nyomában

A legújabb fapados járatnak köszönhetően ma már átszállás nélkül juthatunk el az egyik legizgalmasabb olasz városba, Nápolyba. A pizza őshazájából aztán már csak egy ugrás a legendás Capri, sőt hajóval akár Palermoig is leruccanhatunk.

Állítólag minden olaszok leghangosabbika a nápolyi. Azt mondják, a nápolyiak egyébként is mások, mint az átlag olasz. Ők az ország feketebárányai. Bolond déliek, mondják róluk, hamar dühbe gurulnak, és zabolátlanok. A városuk viszont lenyűgöző.

Gyakran látni rendőrt vagy felügyelőt a boltok előtt, illetve piacok pultjai mellett, sőt még az áruszállító teherautók árnyékában is. Nápolyban ugyanis sosem lehet tudni.

Hogy milyen volt Nápoly békeidőkben arról Carlo Pedersoli vagyis Bud Spencer többet tudna mesélni, mert ő bizony Nápoly szülöttje. Piedone 1929-1940-ig élt itt, és ahogy tudni lehet, a közlekedési szabályok betartása már akkor sem volt divat. Ma már legenda az utazók körében, de igaz, hogy amikor a városban kötelezővé tették a biztonsági öv használatát, a nápolyiak biztonsági övet festetek a pólóikra, illetve valósághű pántot nyomattak a felsőikre, azt a hatást keltve, hogy a biztonsági öv mellkasukat átfogva bekapcsolt állapotban van.

A városlakók nem tűrik a kötöttségeket és a szabályokat, különben dühbe jönnek. Az öntörvényű Nápoly tehát mindenben a maga útját járja, de itt azt beszélik, hogy az egészhez csak humor kell. Goethe is megmondta: "aki Nápolyt látta, az többé sohasem lehet szomorú".

Krisztus előtt a nyolcadik században görög telepesek a mai városhoz közeli dombon tanyát vertek, amely később várossá duzzadt. A görögök a dombot és a környékét Paleopolisznak, azaz régi városnak nevezték el. Később a rómaiak terjeszkedni kezdek, és a város határát egészen a tengerig tolták. A kiterebélyesedett város szinte új arcot öltött, ezért a rómaiak elnevezték Neapolisnak vagyis újvárosnak.

Nápoly - nagyszerű kikötője okán - egykor vezető kereskedelmi város volt. Ma inkább fejlett turisztikai központ és Dél Olaszország elsőszámú turistacélpontja. Ez nemcsak maga Nápoly szépségének és különcségének köszönhető, hanem fekvésének is, hiszen innen karnyújtásnyira található Pompeji romvárosa, Ischia, Capri és a Vezúv is.

Közhely, de tény, hogy egyetlen olasz városban sem találni olyan pizzát, mint amilyent Nápolyban ehet a turista. A nápolyi pizza ugyanis, nem egyszerű pizza, hanem az az igazi. A legenda szerint, amikor I. Umberto felesége Margit királyné Nápolyba látogatott, a helybéli emberek olyan szegények voltak, hogy nem tudtak méltó lakomát és fogadtatást biztosítani a királynénak. Úgy döntöttek azzal kedveskednek, amilyük van. Így került elő a kenyértészta a paradicsomszósz a bivalytejből készült mozzarella és néhány csomó bazsalikomlevél. Valójában ekkor készült el a történelem első pizzája, a Margharita, amely ma annyiban különbözik az összes többi olasz pizzától, hogy vastagabb a tésztája.

Mielőtt továbbutaznánk Caprira, vagy Pompejibe, nézzük meg a Vomero-t azaz a nápolyi rózsadombot, amely a város fölött 300 méteres magasságban húzódik, és csak felvonóval lehet megközelíteni.

A Piazza Plebescito vagyis a Népszavazás Tere az egyik legérdekesebb történelmi helyszíne Nápolynak. 1860-ban Garibaldi ösztönzésére a nép itt ünnepelte az egységes Olaszország gondolatát mi több, meg is szavazta a csatlakozást.

Ha elbámészkodnánk a nápolyi emberek között, akkor a legjobb helyszín a Galleria Umberto, ami manapság a legdivatosabb találkahely, ahol este randevúzni, nappal a menő butikokban vásárolni szokás.

A San Carlo színházat akkor is érdemes megtekinteni, ha semmi közünk a komolyzenéhez, mert az épületet 1737-ben alig több mint hat hónap alatt építettek föl, és pontosan 3000 férőhelyes kiváló akusztikájú épületcsoda, ahol Donizetti és Rossini is megfordult. A városnézés végén pedig egy jó pizzára azért még ugorjunk be a Brandi pizzériába a Via Chiaia-ra 1 szám alá.