Felfedező rovatunkban olyan úticélokat is szeretnénk bemutatni olvasóinknak, amelyek ugyan különlegesek, megközelítésük mégsem túl bonyolult, illetve drága. Természetesen akkor lehet reális áron megúszni egy ilyen túrát, ha megfelelő módon felkészül rá az ember. Cikkünkben olyan praktikus információkat találnak, amelyek birtokában Önök is útnak indulhatnak Albánia felé, akár már holnap.

Kicsiny baráti társaságunk egy hóbortos hagyományt ápol immáron harmadik esztendeje: a május 1-jét valamely, hazánkhoz közeli, tengerparttal rendelkező országban igyekszünk eltölteni. Legutóbb választásunk a turisták által csak mostanság felfedezett Albániára esett. Nem teljesen az ismeretlenbe utaztunk, mert az egyik útitársam a múlt nyáron már járt a szkipetárok (a sasok fiai) országában, így meglehetősen biztos információkkal rendelkeztünk a helyi viszonyokról. Vonatunk 23.50-kor indult a Keleti pályaudvarról, retúrjegyünk Belgrádig 9000 forintba került, innen 1500 dinárért szinten retúrjeggyel Montenegro fővárosába, Podgoricába értünk további 8 órányi utazást követően.

A vasútállomás környékén rövid alkudozás után 5 fős társaságunkat egy taxis 20 euróért elvitte a 25km-re levő Hani i Hoti határállomásra, ugyanis nincs vasúti összeköttetés a két ország között. A 10 eurós belépési illeték kifizetése után máris megmutatkozott az albán nép segítőkészsége: egy vámos - lévén már teljes sötétség - telefonon hívott taxis ismerőse 30 euróért Szkadarba (Shkodra, 35km) szállított minket, ahol a szocreál hangulatot idéző Hotel Rozafában fejenként 1000 lekért (1 lek=2 forint) szálltunk meg (érdemes saját hálózsákot vinni).

Nemzeti hősök nyomában

A másnapi pénzváltást követően helyi minibusszal (melyekbe 15-20 ember is bepréselődik) a 28 km-re található Lezhába mentünk, ahol felkerestük a híres törökverő, Szkander bég mauzóleumát, aki Hunyadi János kortársaként 25 győztes csatát vívott a törökkel. Sajnos, a legendás hős földi maradványait a várost végül elfoglaló törökök amulettként széthordták. Míg vártunk a következő minibuszra, megkóstoltunk néhány helyi finomságot: ízletes szárított fügét, byreket (rétestészta juhtúróval töltve) és hozzá finom olajbogyót. Még sötétedés előtt eljutottunk Krujába, az albánok nemzeti hősének fellegvárába, melyet a török csak kiéheztetéssel tudott bevenni négyszeri ostrom után 1478-ban, 10 évvel Gjergj Kastrioti halálát követően. Itt minden reá emlékeztet: múzeum, várfalak, tornyok, a mindenütt lobogó fekete sasos albán nemzeti zászló, melyen a Kastrioti-család címere díszlik ma is.

Az egymillió bunker országa

Shengjin városánál jutottunk ki a tengerpartra. A napos időben kicsit kedvünket szegte a mindenütt nagy tömegben előforduló szemét, valamint a ma is komor hangulatot árasztó bunkerek látványa. Az ország kommunista diktátora, Enver Hodzsa előbb a Szovjetunióval szakított 1961-ben, majd 1978-ban a baráti Kínával is. Ettől kezdve a teljes elzárkózás, az idegen támadástól való félelem s a végletekig az önerőre támaszkodás légköre hatotta át a kis országot. A bunkerépítés láza közel 1 millió vasbeton szörnyet eredményezett, melyek mindenütt megtalálhatóak: a tengerparton, az országutak mentén, a városokon belül, a parkokban.