Vágólapra másolva!
Tunézia a legkisebb észak afrikai ország, de azt mondják, itt a legtöbb a látnivaló. A fővároson kívül legalább egy tucat olyan falu, kisváros és természeti szépség található, amelyeket nem lehet kihagyni, ha itt járunk.
Vágólapra másolva!

A legkalandosabb túrákat a déli országrészben tehetik az utazók. Míg északon a lombhullató erdőségek a legkiterjedtebbek, addig a keleti tengerparti szakaszokon a pálma és olíva ültetvények foglalnak el hatalmas területeket. Az ország közepén elhelyezkedő Gafsa városától pedig mintha elvágták volna: a növényzet egyszerűen megszűnik.

A turisták azonban csodájára járnak ennek a vidéknek. Azt mondják, a köves és homokos sivatagokat csak a földrajz könyvekből ismerik, de minden kellemetlensége ellenére, óriási élmény például megtapasztalni a nap és a szél erejét vagy a víz nélkülözhetetlenségét. A kopárságában egzotikus vidék nemcsak az utazókat de a legnagyobb alkotókat is megihlette.

George Lucas például, ahogy a dél tunéziai semmi közepén állt, elméjében a kopárság egyszerre holdbéli tájjá változott. Így elevenedett meg a forgatókönyv papírlapjairól a Tatouine bolygó. Lucas azt gondolta, keresve sem talál ennél kiválóbb forgatási helyszínt a Csillagok Háborúja számára.

A kritikusok egyébként azóta is állítják, hogy az egyes jeleneteknek helyszínt nyújtó Sidi Bouhel vagy Matmata annyira hiteles lett (és maradt) vásznon, hogy a legjobb hollywoodi díszlettervezők ma is csak sírva könyörögnének az építő munkásoknak egy hasonlóért. Nagyszerűsége az egyszerűségében rejlik - mondják -, és abban, hogy korábban senkinek nem jutott eszébe egy ilyen kézenfekvő ötlet.

Matmata azóta forgalmas település. A turisták többnyire a hajnali órákban érkeznek, jóval a negyven, negyvenöt fokos hőség előtt, és falu központja felé igyekeznek. Itt található az egyik forgatási helyszín, vagyis a főszereplő Skywalker számára otthont adó, autentikus tunéziai földalatti lakás. Lucasék az eredeti díszletet érintetlenül hagyták maguk után, amiből természetesen az évek során turistalátványosság és Star Wars zarándokhely lett.

Ezek a földalatti lakások, vagy más néven trogloditok három-öt méter mélyen vezetnek a homokkő talaj belsejébe. A barlanglakások takarosak, tiszták, és ami a legfontosabb állandó hűvöst (20-22 fokot) biztosítanak a gyilkos hőség ellenében. A helyiek hagyományosan félkör és kocka alakú polcokat is vájnak a falba az edények és használati tárgyak számára. A legérdekesebb, ahogyan a lakások komplexummá, ha úgy tetszik lakóparkká alakulnak, nemcsak a földalatti folyósoknak (lépcsőházaknak) köszönhetően, hanem az egyszeriben kialakuló a belsőudvarok és emeletek miatt is.

A helyiek szerint, egyszerűen nincs menekvés a forróság elöl, csak a föld alatt. Így tesznek a rovarok, a gekkók, a csörgőkígyók a mongúzok, a varacskos disznók és minden állat a Szaharától egészen a Namíb sivatagig.

Matmatában, Luke Skywalker filmbéli barlangotthonában ma szálloda üzemel, ahol a személyzet állítólag csakis pénzért hajlandó sztorizni. A Sidi Driss Hotel mellet, a másik barlangkényelmet nyújtó szálloda, amit érdemes kipróbálni, a Hotel Marhala.

Csalóka délibábok

Harrison Ford és megannyi Star Wars-független utazó szerint az egyik legérdekesebb hely az ország közép nyugati részén elhelyezkedő Chott el Jerid.

A Chott arabul olyan sekélyvizű tavat jelent, amely nyáron teljesen kiszárad, télvíz idején pedig csak egészen alacsony vízállásig "duzzad". A kutatók szerint ezek a sziksóstavak valaha a földközi tenger részei voltak, ma pedig szintén turistalátványosságok. Chott el Jerid és a többi sziksóstó felfedezése az egyik legjobb program és nagyszerű látványosság: A forró napsugarak és a meder sós felszíne egymással elegyedve megdöbbentő optikai és érzéki csalódások sorát produkálja.

Míg a turisták álmélkodnak, a helyiek azokról a hozzátartozóikról és azokról a karavánokról beszélnek, akiket az útról eltérített, megtévesztett és a vesztükbe vezetett a sziksóstavak délibábja.

Az utazásszervezők ma is óvatosságot és nagyfokú körültekintést kérnek azoktól, akik a töltések vagy gyalogutak mentén fedeznék föl a közel ötezer négyzetkilométeres medret.

Akik mégis dacolnak a természettel a fullasztó sivatagi homokkal, azok a hármas autópályáról a Tozeur és Nefta oázisoknál forduljanak le. Akik a La grande dune-hez mennének, ahol C3PO és R2D2 is bolyongott, a lehajtó után nyolc tíz kilométerre megtalálják ezt a helyszínt. Ettől is grandiózusabb látványosság a Sidi Bouhel hasadék, ami ma Star Wars kanyonként ismernek az utazók.

E három közép-tunéziai célállomás közül bármelyikhez is igyekeznénk, vegyük fontolóra, hogy a hármas autópálya egyenesen az algériai határhoz vezet, amit alig észrevehetően tábláztak ki. Így minden rossz szándékunk ellenére tiltott, vagy illegális határátlépőknek minősülhetünk.

Douz a legdélebbi lakott pontja Tunéziának, amin túl sem turisták, sem helyiek nem nagyon merészkednek. Douz-on túl kizárólag speciális légszűrő és hűtő rendszerrel felszerelt expedíciós autók indulnak neki a Szaharának.