A japán ANA légitársaság légi útvonalainak megváltoztatására kényszerült szerdán és csütörtökön az észak-koreai rakétakísérletek miatt, ugyanis fennállt a veszélye, hogy a rakéták röppályája keresztezheti a gépek útvonalát - írja a Breakingtravelnews.com.

A jelentések szerint legalább három, Tokióból Európába közlekedő járat kényszerült útvonalának megváltoztatására. A gépe északi irányban tértek ki az eredeti iránytól, hogy elkerüljék a rakétakísérlet miatt veszélyeztetett zónát. A gépek szerdán és csütörtökön kényszerültek a kitérő manőverekre.

A japán közlekedési minisztérium közölte, hogy sem a repülőgépekben sem a környéken tartózkodó japán hajókban nem esett kár a rakétakilövések után. A minisztérium egyébként a kísérletek előtt az összes, az érintett körzetben tartózkodó japán járművet értesítette a kilövésekről.

Szerdán Észak-Korea hét rakétakísérletet hajtott végre, többek közt egy kétlépcsős, nagy hatótávolságú ballisztikus rakétával. A kilőtt rakéták mindegyike a Japán-tengerbe zuhant.