A háború a libanoni turizmus végét jelenti

Vágólapra másolva!
Lebombázott kifutópályák, törölt járatok, menekülő turisták. A Libanonban kialakult háborús helyzet a lehető legrosszabbkor jött az ország lendületesen fejlődő turizmusa szempontjából is. Ráadásul az idei főszezon épp csak, hogy elkezdődött volna.
Vágólapra másolva!

A sűrűsödő izraeli katonai csapások és a bejrúti nemzetközi repülőtér használhatatlansága miatt már az összes légitársaság törölte Libanonba közlekedő járatát, s ezzel mindenféle lehetőség megszűnt az országba légi úton történő utazásra, mivel ez az ország egyetlen, nagy utasszállító gépeket is fogadni képes repülőtere.

A légikikötő használhatatlansága több millió dolláros bevételkiesést eredményez Libanon számára, csak a turizmusban. A nyárra tervezett nagyobb kulturális és zenei fesztiválokat is törölni kellett a támadások miatt. A válság kirobbanása óta több ezer külföldi turista - főként az arab országokból érkezők - hagyták el Libanont közúton Szíria irányába. Dolgukat nehezíti, hogy az izraeli légierő a Damaszkuszba vezető legfontosabb autópályát is lebombázta.

Az évnek ezen szakaszában egyébként a külföldön élő libanoniak előszeretettel látogatnak haza. Az elmúlt hetekben az ország éttermei, bárjai, szórakozóhelyei és szállodái tömve voltak a külföldről érkező libanoniakkal és turistákkal. Szakértők szerint most ennek jó időre vége.

Az 1975-től 1990-ig tartó polgárháború ideje alatti időszakban nem beszélhetünk libanoni turizmusról, ezt követően viszont erős növekedésnek indult az iparág, olyannyira, hogy a libanoni gazdaság egyik motorjává vált. Most a turizmushoz nélkülözhetetlen infrastruktúra megsemmisülésével hosszú időre bizonytalanná válik a szektor helyzete. A turizmus egyébként a 23,7 milliárd dolláros libanoni DGP 12-15 százalékát teszi ki és ez egyben a legnagyobb önálló összetevője is.

A repülőtér lebombázása azért is súlyos, mert a legtöbb külföldi turista légi úton érkezik Libanonba. Az idei évre vonatkozó optimista várakozások - a 2005-ös érkezések száma idén 49 százalékkal nőtt volna - teljesen realitásukat vesztették - írja a Breakingtravelnews.com.