Az érintetlen Laosz

A Mekong folyót övező hegyvidékeken és völgyekben, a volt Francia indokinai gyarmatbirodalom részein nem lehet boldogságot venni. Nincs miből, mégis megterem. Az emberek alázatosak, előzékenyek és a kevesebbel is beérik. Talán Buddha tanításai, talán az életé, de a laosziak tényleg megtanultak boldognak lenni: Nem az után sóvárogni, ami nincs, hanem annak örülni, ami van. Például a turistáknak.

Ahogy Thaiföldet a nyolcvanas évek elején, Laoszt mostanában kezdik felfedezni a világutazók. Hátizsákosok, egynyári kalandorok mind az elfeledett korok, a megindító természeti szépségek valamint a világörökség részeként számon tartott területek okán utaznak Laoszba.

A turisztikai hivatalok állítása szerint a kulturális örökségek szisztematikus megóvása is annak hatására kezdődött meg, hogy évről évre egyre nagyobb számú utazó keresi fel, például Laosz egykori királyi fővárosát, Luang Prabang-ot. Igazi áttörést az jelentett a térség számára, amikor a szomszédos Thaiföldön székelő egyik légitársaság beindította a laoszi Luang Prabangot is érintő "Mekong Világörökség Útvonalát." Thaiföld saját érdekei mellett egyfajta gesztusként gondol a laoszi turizmus fellendítésére, mivel laoszi Ngum tó völgyzáró gátja termeli számára a villamos energia nagy részét.

Érdekes és sajnálatos, hogy Laoszban az ország energia-felhasználásának kb. 80 százalékát fa égetésével biztosítja a lakosság. Ez azt jelenti, hogy az ország területét ma még 47 százalékban borító erdőségből (8-9 millió hektárból) évente mintegy 300 ezer hektárnyit veszítenek. A kivágott faanyag kb. fele például, export célú felhasználásra kerül, mivel igen értékes fafajtákról van szó (rózsafa, vasfa, mahagóni). Az ásványi kincsek között ezüst, arany, szén, réz, cink, ólom, ón, vas és gipsz említendő, amelyek lelőhelyeinek feltárása és kiaknázása még korántsem teljes, illetve a termelés hatékonyságának szempontjából, üzemszerűen még nem biztosított. Számottevő lelőhelyek vannak még különféle drága- és féldrágakövekből, de az olaj-lelőhelyek feltárása is folyamatban van.

Luang Prabang a XX. századig a laoszi királyok székhelye volt és ma is a laoszi buddhizmus illetve a kulturális élet központja. A városka mai élete és szokásai sajátosan elegyednek a francia gyarmatosítók szokásaival. A városi piac standjai, amely a folyó menti utca vonalán két kilométer hosszan találhatók, hajnalonként friss baguette illatára ébresztik a lakókat. A ropogós pékáruba hamisítatlan laoszi töltelék kerül, mely vagy disznóhús, vagy valamilyen pástétom. A hegyekből ladikokon érkező kofák minden hajnalban csirkét, kacsát, kígyót, mókust, gyógynövényeket, ezernyi gyümölcsöt rakodnak ki a partra. A parton végig francia stílusra hajazó kávéházak, kis éttermek, itt-ott üres internet kávézók sorakoznak.

A piaci nyüzsgés már elkezdődik, amikor hat órakor a hithű buddhisták narancsszínű leplekbe burkolózva elindulnak a város felé.

Minden reggel körülbelül háromszáz szerzetes vonul libasorban körbe a városon, hogy alamizsnát gyűjtsön a hívektől, akik rendszerint rizst és sültzöldségeket csomagolnak banánlevélből hajtogatott apró batyukba. Ezek a szerzetesek talán annyiban mások, mint a thai testvéreik, hogy mindennapjaikat autentikusabb módon, a klasszikus tanok, klasszikus értelmezése szerint élik. Bár nincs kivetni való a thai buddhisták életében sem, de Bangkok utcáin gyakran látni laptoppal és mobiltelefonnal közlekedő szerzeteseket. Mire a piacnak vége, a szerzetesek már visszavonulnak kolostoraikba, hogy Buddha előtt tisztelegve, meditációval és imádságokkal töltsék a napot.

A Phou-Si vagyis a Szent Hegy közvetlen közelében körülbelül harminc templom található. Phou- Si földrajzi és spirituális központja a városnak, csakúgy, mint a Mount Meru a hindu Buddhista kozmológiában. Arany sztupás tetőszerkezete messziről látszik.

A közeli barlangtemplom belsejéből rendszerint sejtelmes dobszó hallatszik. A szerzetesek ugyanis hagyományosan ide vonulnak be egyenként egy-egy napra, hogy a saját maguk által gerjesztett repetitív dobszó segítségével a mélymeditáció szintjére segítség magukat. A barlang templom falait míves freskókkal díszítették, melyeken Buddha életét és tanításait kísérhetjük nyomon.

A Wat Xiengthong vagyis az Arany Város Templomát az úgynevezett seprűtetőről lehet megismerni. A tetőszerkezet bal és jobb héja a hagyományos luang prabangi építészet sajátossága szerint, egészen a földig ér. A buddhista kolostort valamikor az 1560-as években Sett Hathirát király építette, és falait pazar módon arannyal és színes mozaikokkal díszítette. A mozaikok legérdekesebb momentumai a Ramayana, vagyis a hindu eposz laoszi verziójából emel ki részleteket.