Vágólapra másolva!
Siófok polgármestere tiltakozik a Magyar Turizmus Zrt. megbízásából készült kampányanyag ellen, amelyben hódítókként invitálják a Balatonhoz a turistákat - közölte a távirati irodával a városháza sajtóreferense kedden.
Vágólapra másolva!

Nem szerencsés a vendégeket hódítókhoz hasonlítani - mondta Nagy István, utalva a reklámfilm alapötletéül szolgáló hasonlatra. Szerinte a film ezzel ráadásul egyfajta magatartásmódra is utal.

A sajtóreferens szerint inkább azt kellene hangsúlyozni: Siófok városa sokat tett azért, hogy a vendégek jól érezzék magukat a településen. Négycsillagos wellness és konferencia szállodák épültek, megújultak a közparkok, nemrég adták át a Galerius Élményfürdő és Wellnessközpontot, s egy több mint 12 kilométeres kerékpárút is megépült a Sió-csatorna partján - emelte ki a legfontosabb változásokat.

Emlékeztetett a Magyar Turizmus Zrt. egy korábbi vendégcsalogató akciójára, amelyben egy csónakban szeretkező párt ábrázoló kampányfilmmel igyekezett a fiatalok figyelmét felhívni a Balatonra. Most történelmi példát alapul véve fő üzenetként azt közvetítik, hogy a rómaiak, a törökök és a szovjetek is tovább maradtak, mint tervezték, ezért a turistáknak is ezt javasolják - fűzte hozzá.

Niklai Ákos, a Magyar Turizmus Zrt. elnöke a napokban az egyik kereskedelmi televíziónak nyilatkozva azt mondta, nem hiszi, hogy a külföldi turistákat zavarja a hasonlat.

Balázs Árpád, Siófok polgármestere ezzel nem ért egyet. Sőt, úgy gondolja: a reklámfilm a település által megcélzott vendégkör elriasztását szolgálja, és megalázó és kiszolgáltatott helyzetbe hozza a vendégeket szeretettel váró és fogadó idegenforgalomból élőket.

A város vezetője szerdán, a Magyar Turizmus Zrt. kommunikációjáért felelős szakemberével találkozva, hangot ad tiltakozásának a hirdetés miatt.