Leszoktatnák a kínaiakat a köpködésről

Vágólapra másolva!
A China Daily című kínai lap beszámolója szerint a kínai hatóságok oktatási kampányba kezdtek annak érdekében, hogy leszoktassák a kínai turistákat otthon és külföldön, kínos és zavaró szokásaikról - írja a CNN Travel.
Vágólapra másolva!

A civilizált kínai turistákért elnevezésű kampány egészen a 2008-as pekingi olimpia utánig tart majd. Az oktató jellegű népnevelést a kínai turisták hagyományosan rossz külföldi megítélése és az ezt kiváltó, sokakban visszatetszést keltő szokások váltották ki.

A kampányt szervező bizottság által megjelentetett közlemény szerint a kínai turisták viselkedése nem méltó az ország nemzetközi helyzetéhez és a kínai turizmus fejlődéséhez sem. Idén májusban az állami Xinhua hírügynökség szingapúri lapokban megjelent cikkeket idézett, amelyekben a légitársaságok és szállodák személyzete kifogásolta, hogy a kínai turisták hangosak, durván viselkednek a személyzettel, leveszik a cipőjüket a repülőgépen és a vonatokon, gyakran guggolnak, ráadásul köpködnek is.

Kínában egyre többen engedhetik meg maguknak, hogy külföldre utazzanak. Az elmúlt évben 31 millió kínai utazott külföldre üzleti vagy turisztikai céllal, 2020-ra pedig évente 100 millió turistát prognosztizálnak.

A bizottság közleménye szerint ezek a gyakori panaszok lerombolják az emberekben a civilizált Kínáról kialakult képet. A kampány során a köztisztviselőket és vállalati vezetőket külön tréningnek vetik alá, míg az egyszerű turistákat a tévékben, újságokban és a közlekedési eszközökön, szállodákban, utazási irodákban, iskolákban és munkahelyeken terjesztett szórólapokon próbálják leszoktatni a külföldiek számára kellemetlen szokásokról.

A kampány már csak azért is időszerű, mert Kína és a főváros, Peking gőzerővel készül az olimpiai játékokra, ahová a szervezők mintegy 250 ezer külföldi és 2 millió belföldi turistát várnak - írja a CNN Travel.