London, Amszterdam, Párizs egy nap alatt

Vágólapra másolva!
Repülős utazások alkalmával, főként ha valamely tengerentúli járatra váltottunk jegyet, gyakran előfordulhat, hogy az átszálláskor hosszú órákat kell várnunk a következő repülőgépre. Ilyenkor felesleges a repülőtéri váróban ücsörögni, ehelyett tegyünk egy sétát a városban! Megnéztük, hogy néhány nagy európai átszállóhelyen mit érdemes csinálni egy nap alatt.
Vágólapra másolva!

A rendelkezésre álló idő függvényében londoni átszállásunk alkalmával, ahhoz hogy kényelmesen tudjunk közlekedni először helyezzük biztonságba csomagjainkat a repülőtéri megőrzőben, ezután pedig neki is vághatunk a városnak. A repülőtérről metróval, vonattal, busszal vagy akár taxival is bejuthatunk a városba, de a dugók és a kényelmetlenség elekerülése érdekében érdemes az előbbi kettő közül választani.

Ha elég korán érkezünk be a városba, kezdjük a napot egy tipikus angol reggelivel, valamelyik hangulatos pubban! A piritósból, tojásból, bacon szalonnából és babból álló reggeli ugyan nem nevezhető kímélőnek, de hogyan nézne ki egy londoni kocsmában, ha mondjuk müzlit reggeliznénk?

Az étkezés utáni városnézés első állomásaként a Tower erődjét ajánljuk, aki nem járt még itt, annak kötelező, aki pedig igen, annak is nyújthat új élményeket. Az erődben megtekinthetők többek közt a brit koronázási ékszerek - köztük az 530 karátos Afrika csillaga -, megnézhetjük, milyen módszerekkel kínozták és tartották fogva a közép- és kora-újkorban a londoni rabokat és megtekinthetjük a helyet, ahol VIII. Henrik kivégeztette feleségeit és ellenlábasait. Fontos tudni, hogy a tárlatvezetés óránként indul egészen délután fél 4-ig.

Ha Towert inkább kihagynánk, keljünk át a folyón London legújabb hídján, a kizárólag gyalogosforgalomra tervezett Millenium-hídon! A Millenium 1894 óta az első híd, amit Londonban építettek. A hídon átkelve a Tate Modern épületébe ütközünk, amelyet egy korábbi erőmű épületében alakítottak ki. Az épület művészi egyszerűsége megragadja az embert, csakúgy, mint Nagy-Britannia legnagyobb modern művészeti kollekciója, amelynek otthont ad. A múzeumban olyan nagyságok műveiben gyönyörködhetünk, mint Dali, Picasso vagy Matisse.

Ebédidőben megint csak az idő függvényében kipróbálhatjuk a hagyományos brit specialistást, a papírtasakokban kínált "fish and chips-szet", bár a régi hangulatos árusok és bódék egyre kevésbé fellehetők a városban. Ha viszont igazi különlegességet szeretnénk kipróbálni, látogassunk el London első, 1947-ben megnyílt Észak-indiai éttermébe, a Punjabba, ahol gyakorlatilag nem tudunk hibázni a rendeléskor.

Rövid ejtőzés után folytathatjuk rapid városnézésünket, például Anglia legfontosabb temploma, a Westminster Apátság megtekintésével. Az apátság a 11. század óta a királyi koronázási ceremóniák hagyományos helyszíne és a legtöbb uralkodót az apátságban helyezték örök nyugalomra is. A királyi sírok és kápolnák mellett más brit nagyságok sírja is itt található, például Keats, Dickens vagy Shelley nyughelye. Az apátság után sétáljunk el Churchil egykori földalatti bunkerébe, ahonnan a második világháború alatt az egykori minsizterelnök és kabinetjének tagjai a legfontosabb döntéseket hozták. A bunkert a háború után lezárták és a 70-es évekig feledésbe merült létezése. A bunkerben található hatalmas falitérkép, Churchil kempingágya, a régi bútorok nem rekonstrukciók, hanem a bunker eredeti berendezési tárgyai.

Ha pedig ebéd után kevésbé fajsújos látnivalókra vágyunk alternatív megoldásként választhatjuk az Original London Walks egyik sétatúráját a kevésbé ismert londooni utcákon. Bejárhatjuk a Myfair utcáit, megnézhetjük Hasfelmetsző Jack bűntényeinek helszíneit, vagy akár a Da Vinci kód elhíresült helyszíneit is. A cég féltucat gyalogos kirándulást kínál naponta, de esti sétákra is befizethetünk.

Ha még ezután is marad időnk a repülőgép indulásáig, remek zárása lehet egy londoni napnak egy musical megtekintése például. A Leicester Square-en található jegyirodában az aznapi előadásokra akár féláron is kaphatunk jegyet.

A repülőtérre való induláskor ne felejtsük, hogy az augusztusban bevezetett biztonsági intézkedések miatt még mindig nagy sorok állnak a csomagellenőrzésnél. Azt sem árt tudni, hogy a londoni metró éjfélig közlekedig! Nehogy lekéssük a járatot!