A túlélők vezetik a WTC-turistákat

Vágólapra másolva!
Tizenhat hektár, hét épület, több tízezer ember, két toronyház, a megszüntetett 10048-as postai irányítószám. A megannyi statisztikai adat az egykori World Trade Center ikertornyai helyén álló emlékparkban hangzik el az önkéntesekből álló idegenvezetőktől.
Vágólapra másolva!

Öt évvel a pusztító terrortámadások után az egykoron New York jelképének számító tornyok helyén még - s várhatóan még jó néhány évig - mindig hatalmas gödör tátong, s a terület körül kerítés feszül. A kerítésen néhány komor felirat és kép magyarázza el a látogatóknak, mi történt itt 2001- szeptemberében, s elolvashatjuk a támadás áldozatainak neveit is.

A hely nem nevezhető látványosnak, mégis évről évre óvatos becslések szerint is több százezerre tehető azoknak a száma, akik felkeresik a World Trade Center helyén lévő ground zero-t. Egy évvel ezelőtt egy szervezet alakult New Yorkban WTC Látogatói Központ néven, amelyet a támadások túlélői, az elhunytak hozzátartozói, vagy a mentésben aktívan részt vettek tűzoltók, rendőrök és magánszemélyek alapítottak.

A szervezet vezetett túrákat biztosít a nagyszámú érdeklődőnek. Az önkéntes idegenvezetők személyes élmények alapján mesélik el a látogatóknak a szeptember 11-én történteket. A turisták így nem csak információkat kaphatnak az eseményekről, hanem együttérzésüket is kifejezhetik a támadásokban közvetlenül érintetteknek.

Minden turistacsoportot általában két önkéntes kísér. A látogatók körbesétálnak a kerítés mentén - a területre nem léphetnek be - és a környező épületekből áttekinthetik a helyszínt. Az idegenvezetők fényképekkel segítik a látogatók tájékoztatását és a tornyok történetéről is szolgálnak információval.