Szerencsére a nyár végi, kora őszi napokban a szokásosnál melegebb időjárást élvezhetünk, így még most sincs késő, ha úgy döntünk, hogy kiruccanunk egy utószezoni nyaralásra. Ilyenkor olcsóbban juthatunk szálláshoz, ráadásul tömeg sincs a tengerpartokon.

Az őszi időszakra korábban elsősorban az idősebb generációk tagjai szervezték utazásaikat, nem csak az alacsonyabb árak miatt, hanem azért is, mert az iskolaév indulásával a nagy nyaralóhelyek szinte kiürülnek, a nyugodt pihenés garantált.

Manapság már a gyermekes családok is előszeretettel választják az utószezoni időszakot utazásra, nyaralásra. Ebben az időszakban a déli országokban még nyári időjárás uralkodik, a hőmérséklet akár 30 fokig is emelkedhet és a tengerek vize sem hűl még ki.

A kora őszi nyaralóprogramok legnagyobb vonzereje, az olcsóság. Ilyenkor a nyári csúcsszezon áraihoz képest nem ritkán 20-30 százalékkal alacsonyabb áron juthatunk hozzá ugyanahhoz a szolgáltatáshoz, ami akár csak két héttel korábban még jóval többe került. Érdemes tehát figyelni az utazási irodák ajánlatait, akcióit, mert akár az utazás árának negyedét, harmadát is megspórolhatjuk.

Az utószezoni időszak egyik legnépszerűbb célpontja a főszezonban is listavezető Horvátország, ahol még ilyenkor is napfényes, meleg idő várja a pihenni vágyókat. Ha csak pár napos kiruccanást tervezünk, választhatjuk például a festői Trogir városát, ahová ma már szinte végig autópályán juthatunk el. Egy négy napos, három éjszakás hosszú hétvége egy három csillagos apartmanban reggelivel már 26 700 forintért megkapható, október 2-áig.

Ha egy teljes hetet szeretnénk pihenni, választhatunk egy délebbre fekvő üdülőhelyet is, Korfu szigetét. A Zöld sziget Görögország legészakibb pontja, a Jón-szigetek közül a legfontosabb és a legszebb sziget. Ragyogó és egyedülálló klímája, csodás növényzete és látni valói páratlan élményt nyújtanak az idelátogatóknak. Korfura egy egyhetes utazás repülőjeggyel együtt 49 900 forintba kerül szeptember végén, amely összegért 7 éjszakai szállást kapunk egy apartmanházban Sidari nevű halászfaluban önellátással.

Sidari Egy gyönyörű partszakasz köré települt kis halászfalúból vált mára népszerű üdülőhellyé. A tengerparttal párhuzamos, kilométerhosszú főutcáján bárok, tavernák, éttermek és diszkók sokasága vár az éjszakai élet kedvelőire. A strand sekély vizű és finom homokos, így kisgyermekes családoknak is ideális fürdőhely. Régóta ismert különleges formájú sziklaalakzatai és hangulatos kis öbleiről vált híressé, melyek közül a "szerelmesek csatornája" a Canal d'Amour a legismertebb.

Ha ennél is délebbre, még melegebb éghajlatra vágyunk, néhány ezer forinttal többet kel csak fizetnünk egy szeptember végi máltai nyaralásra. Bugibba városában egy apartmanhotelben önellátással már 55 800 forintért eltölthetünk egy hetet. Az árban a szálláson kívül természetesen a repülőjegy ára is benne foglaltatik, sőt még magyar idegenvezetőt is kapunk a pénzünkért. Bugibba tulajdonképpen egy egymással összeépült, élénk, nyüzsgő üdülővárosok sora a nevezetes Szent Pál öböl partján. A városban minden megtalálható, amire a turistának csak szüksége lehet, tengerpartján végig kiépített sétány halad vendéglátóhelyekkel, bárokkal. Esténként szórakozóhelyek sokasága várja a vendégeket. Málta legszebb, homokos strandjai busszal mindössze 10-15 percre találhatók.

Természetesen a nyár végi, ősz eleji időszak a városlátogató kirándulások időszaka, így ha az indián nyarat nem a tengerparton, hanem valamely európai nagyvárosban szeretnénk eltölteni, az utazási irodák és légitársaságok kínálatában számtalan ajánlat közül válogathatunk. A városlátogatást érdemes összekötni valamilyen kulturális eseménnyel, fesztivállal, amelyekre akár itthon is megválthatjuk a belépőjegyeket. Az egyik leghíresebb őszi esemény a hagyományos müncheni sörfesztivál, ahová egy két éjszakás utazás szállodai szobában reggelivel, magyar idegenvezetővel 34 900 forintba kerül fejenként.