Turistacsalogató lett a tiszakürti arborétum

Vágólapra másolva!
A Regionális Fejlesztési Operatív Program keretében kapott több mint 200 millió forintos támogatással a látogatók számára vonzóbbá alakították a Jász-Nagykun-Szolnok megyei önkormányzat által fenntartott tiszakürti arborétumot; a 60 hektáros területen 1.500 növényféleséget őrző intézmény turistacsalogató beruházásait szerdán adták át.
Vágólapra másolva!

A beruházás során egy 321 négyzetméter hasznos alapterületű, 120 ember befogadására alkalmas fogadóépületet építettek, amelyben multimédiás oktatóterem és kiállítórész kapott helyet. Az érdeklődők kényelmesebb mozgásért 3,5 kilométer hosszúságban burkolt utakkal hálózták be a növénykertet. Az autóbuszok és gépkocsik leállásának megkönnyítésére a közel 700 négyzetméter alapterületű parkolót felújították, és egy odavezető bekötőutat építettek ki.

A vízi életközösségek szemléltetésére egy hektáros tavat alakítottak ki, és egy 21 méter magas kilátótornyot állítottak fel. A jobb tájékoztatást tíz nagyobb útbaigazító és 1.500 növényjelző tábla szolgálja.

A kivitelezés 2005 őszén kezdődött, az építési munkákat a mezőtúri Túrszol Kft. végezte.