Még mindig Budapest és a gulyás

Vágólapra másolva!
Az észak-európai országok lakosai általában igen kevés ismerettel rendelkeznek Magyarországról, és az ország neve hallatán főleg Budapestre és a gulyásra asszociálnak - állapította meg a Magyar Turizmus Zrt. egyik felmérése, amelyet az Észak-Európából érkező vendégforgalom elemzése céljából készítettek.
Vágólapra másolva!

A Magyarországra érkező észak-európai turisták utazásukat leggyakrabban saját maguk szervezik. Főleg rokonaik és barátaik véleményére adnak, információforrásként pedig az internetet veszik elsősorban igénybe. Utazási magazinok és turisztikai tévéműsorok révén is informálódnak Közép-Európáról.

A vonzerők között fontos szerepet játszik a híres vendégszeretet, Budapest és a kultúra. A gasztronómia, a természeti értékek, a klíma mérsékelten, míg a szolgáltatások színvonala, az ár/érték arány, a termál- és a gyógyvize bősége, valamint a Balaton többé-kevésbé bizonyult vonzónak.

Kritikaként is felfogható, hogy az országot kevéssé gondolják modernnek, fiatalosnak, divatosnak. Sajnálatos, hogy a térképen sem tudják pontosan hová helyezni Magyarországot, amelyet ennek ellenére minden ötödik észak-európai lakos szívesen felkeresne.

A norvégok keveset tudnak Magyarországról, a finnek ittjártuk után igen kritikusnak bizonyultak, s az itteni üdülés a svédekre gyakorolja a legkedvezőbb hatást.

A magyarországi vendégéjszakák közül 6,3 százalék esik Észak-Európára. Az északiak általában szállodában laknak, ám a dánok a kempingeket is kedvelik - állapították meg legutóbb "A Hónap Küldő Országa" című szakmai rendezvénysorozaton.