City-kártyával olcsóbb az utazás

Vágólapra másolva!
A Budapestre érkező külföldi turisták előszeretettel veszik igénybe, a kiutazó magyarok körében ugyanakkor kevésbé ismert és elterjedt a különböző, úgynevezett city card, vagy city pass szolgáltatásokat. Összegyűjtöttünk néhány ötletet a nagy európai városokból.
Vágólapra másolva!

Ma már szinte minden nagyobb európai városban igénybe vehető a kedvezményes városnézéseket, múzeumi belépőket, vagy tömegközlekedést kínáló kártyák. Ezek használatával akár már egy 3-4 napos tartózkodás esetén is jelentős összegeket spórolhatunk meg.

Ezekkel a kártyákkal, nem csak múzeumokat és műemlékeket látogathatunk ingyenesen, vagy nagy kedvezménnyel, de olcsóbban utazhatunk a tömegközlekedési eszközökön, sőt még éttermekben és vásárláskor is számíthatunk árengedményre. Némelyik kártya szállásfoglaláskor is jól jöhet néhány százalék erejéig.

A kártyák többségét érdemes érkezés után akár már a repülőtéren, vagy a pályaudvaron kiváltani, hogy adott esetben már a szállás megközelítésekor is igénybe vehessük a kedvezményes közlekedési lehetőségeket. A kártyák egy részét például a Budapesten működő nemzeti turisztikai irodákban is megvásárolhatjuk.

Bécs

Bécsben járva felkeressük az Albertina téren található turista információs irodát, ahol 17 euróért vásárolhatunk Bécs-kártyát. Ezzel három napig ingyenesen használhatjuk a tömegközlekedési eszközöket, 1 eurót spórolhatunk a reptéri transzferen, és közel 210 kedvezményt vehetünk igénybe múzeumokban, nevezetességeknél, színházakban, vásárlásnál, kávézókban, éttermekben és egyes koncerteken.

A Bécs kártyához jár egy 104 oldalas kuponfüzet, amely tartalmazza az igénybe vehető további városi szolgáltatásokat. Ilyen például néhány étterem és kiskocsma, ahol kedvezményeket kaphatunk, vagy ingyen italt szervíroznak. Érdemes élni az autókölcsönző, a csillagvizsgáló, a szervezett városnézések, a dunai hajókirándulások alkalmával igénybe vehető, 8-15 százalékos kedveszményekkel is.

Salzburg

A Salzburg-kártyát érdemes beszerezni utazás előtt az Osztrák Kereskedelmi és Idegenforgalmi Irodától. A kártya hat napra 34, tizenkét napra 44 euróba kerül. A városban és környékén 45 strand és fürdő, 5 vár, 43 múzeum és kiállítás, 14 természeti látvány, 26 kabinos és ülőfelvonó, 2 panorámaút, 7 vasút, mikrobusz, sétahajóút, 14-féle sportolási lehetőség, 2 vadaspark fogadja el.

Krakkó

Amennyiben Krakkóba indulnánk, keressük fel még idehaza a Lengyel Idegenforgalmi irodát a Károly körúton és szerezzük be a Bécs-kártyához hasonló és legalább olyan hasznos Lengyel Turista Kártyát. A kártyát a hivatal ingyenesen biztosítja a Lengyelországba egyénileg látogató magyar turisták számára.

A kártya egy évig érvényes, és korlátozás nélkül felhasználható az erre a célra kiadott katalógusban szereplő helyeken. A katalógus segítséget nyújt a lengyelországi út megtervezésében, és segítségével sok olyan érdekes hely fedezhető fel, melyekre különben a magyar turisták nem juthatnának el.

Kártya-elfogadóhelyek az egész ország területén találhatók, ezek többnyire szálláshelyek, szanatóriumok, gyógyüdülők, idegenforgalmi látnivalók, éttermek, ajándék-, népművészeti-, és ékszer üzletek, sportközpontok, múzeumok, utazási irodák, kulturális rendezvények, gyógyfürdők, sífelvonók. A kedvezmény mértéke 5, 10, 15, de akár 20 százalék is lehet.