Kikötő lesz a Hongkong-i repülőtérből

Vágólapra másolva!
A Hongkong-i régi repülőtér kifutópályája hamarosan teljesen másfajta utasokat szolgál majd, ugyanis a város vezetőse úgy döntött, hogy kikötő-terminált épít a kifutópálya déli végénél.
Vágólapra másolva!

A Hongkong-i régi repülőtér kifejezetten népszerű volt a pilóták körében, mivel a leszálláshoz magas hegyek és felhőkarcolók közelében kellett manőverezni, majd leszállni a tengerben "végződő" keskeny kifutóra. A légikikötőt 1998-ban zárták be, amikor elkészült a metropolisz új, mesterséges szigeten álló ultramodern repülőtere.

A régióban tapasztalható turistahajó-forgalom növekedés miatt döntött a város az új kikötőterminál megépítése mellett. Az új terminál a korábbinál jóval nagyobb, akár két-három 100 ezer tonnás utasszállító hajó egyidejű fogadására is alkalmas, ami létfontosságú a téli hajózási főszezon idején. Az ilyen nagy hajók - mint például a Queen Mary II. is - eddig csak egy, a partoktól távolabb lévő úszó kikötőpontonnál tudott horgonyozni.

Az új kikötő lehetővé teszi majd a nagy nemzetközi hajóstársaságok számára, hogy Hongkong-ot is fő bázisul használhassák, s innen indítsák járataikat. A tervek szerint idén kiírják a pályázatot az építkezésre, s az első kikötői dokkot 2012-ben helyezik majd üzembe. A beruházás mintegy 2,4 milliárd Hongkong-i dollárba kerül majd, s a hatóságok legalább 1,4 milliárd dolláros bevételre számítanak évente.