Bővül a Malév Interline-partnereinek száma

Vágólapra másolva!
A Malév eddig 17 légitársasággal kötött interline-megállapodást arról, hogy a papírjegy mellett elektronikus jegyet is kibocsáthatnak egymás járataira, 2008 elejétől pedig a Malév-utasok végleg elbúcsúzhatnak a papírjegyektől - közölte a légitársaság.
Vágólapra másolva!

A közleményben ismertetik a Nemzetközi Légszállítási Szövetség (IATA) megállapítását, miszerint a magyar légitársaság bővíti legdinamikusabban az e-ticket interline partnereinek számát.

A Malév egy éve kezdte annak a hálózatnak a kiépítését, amelyen belül az egyes légitársaságok kiállíthatnak e-ticket-et egymás járataira, és mára a több mint kétszáz IATA légitársaság közül ezzel a 27. helyre került. Hozzáfűzik, hogy Európában összesen 7 légifuvarozó rendelkezik ennél több megállapodással.

A szerződések megkötésénél előnyt élveznek a oneworld szövetséghez tartozó légitársaságok - áll a közleményben. A Malév hamarosan csatlakozik ehhez a légiszövetséghez, amelyben - egyedül álló módon - az összes tag légitársaság elektronikus rendszere képes a másik légitársaság elektronikus jegyét elfogadni. Így akár egy Malév által kiállított e-tickettel körbeutazhatóvá válik a Föld úgy, hogy közben az utasok átszállhatnak az American Airlines, a Qantas, a Cathay Pacific vagy British Airways járataira.

A Malév oneworld csatlakozásával a világ mintegy 134 országának 600 városába utazhatnak a magyar légitársaság utasai e-tickettel - derül ki a közleményből.

A IATA egy felmérésben kimutatta, hogy az elektronikus jegyrendszer 100 százalékos bevezetése esetén évi 2,8 milliárd dolláros megtakarítás érhető el iparági szinten.

A Nemzetközi Légifuvarozók Szövetségének felmérése szerint egy papírjegy tízszer drágább, mint egy elektronikus jegy. A IATA a taglégitársaságok számára 2007 végéig írja elő az e-ticket teljes körű bevezetését, vagyis "2007. december 31-én végképp búcsút mondhatunk a papír alapú repülőjegyeknek, nemcsak a Malév járatain" - áll a közleményben.