A távoli Borneóról leginkább a hatalmas dzsungelek, a fejvadász törzsek és az orángutánok juthatnak eszünkbe. Pedig a sziget ezen felül is rejteget számtalan izgalmas érdekességet a magashegyi túráktól kezdve, a búvárkodáson át egészen a krokodilokkal való találkozásig.

Kevesen tudják, hogy Borneó a világ harmadik legnagyobb szigete, s itt található az egyik legnagyobb összefüggő esőerdő is a Földön. A sziget területén három ország osztozik, a déli, Kalimantannak nevezett rész Indonéziához tartozik, az északi részen lévő két tartomány, Sabah és Sarawak Malajziáé, a harmadik különálló terület pedig a parányi Brunei szultánság, amelyről a sziget tulajdonképpen mai nevét kapta.

A sziget észak-keleti részén lévő Sabah tartományt korábban úgy hívták, hogy az "Ország a szelek alatt", ugyanis a terület rendszerint szerencsésen megmenekül a néhány száz kilométerre, északra lévő Fülöp-szigeteket sújtó tájfunoktól. A tartomány 1400 kilométeres tengerpartját nyugat felől a Dél-kínai tenger, észak-kelet felől a Sulu-tenger, kelet felől pedig a Celebesz-tenger mossa. A partok mentén gyönyörű érintetlen strandok sorakoznak, a partközeli szigeteken pedig változatos víz alatti élővilág kápráztatja el az utazókat.

Borneo ezen részén kifejezetten kevés összefüggő nagykiterjedésű sík terület található, - ezek legnagyobb része közvetlenül a tengerpartokon helyezkedik el - sokkal inkább a hegyvidéki jelleg dominál. A part menti területeket a Crocker hegyvonulat választja el a szárazföld belső területeitől, a hatalmas dzsungelektől. A hegyvonulat legmagasabb pontja, egész Dél-kelet Ázsia legmagasabb hegye, a 4093 méter magas Mount Kinabalu, a túrázók kedvelt célpontja.

A fejvadászoktól az osztrákokig

A régészeti leletek szerint Borneó szigetén már 31 ezer évvel ezelőtt is éltek emberek, de az itt élő törzsek ősei az i.e. 3 ezer környékén vándoroltak ide. A sziget nagy része az i.sz. 12. századtól kezdve a brunei szultán uralma alatt állt, s az első írásos emlék, amely Borneó nevét említi a 14. századból származik. Ekkor egy arab utazó, Ibn Batuta a sziget északi partjai mentén hajózott, szerencsétlenségére épp egy hatalmas tájfun idején, se ekkor jegyezte le a sziget belsejében látható hatalmas, fekete felhőkben úszó hegyet, amit a Felhők hegyének nevezett. A Mount Kinabalu - mert hogy ezt látta Batuta - a leírásnak megfelelően manapság is többnyire a felhők mögé bújik.

Később 1521-ben Magellán expedíciójának egyik résztvevője, az olasz krónikás Pigafetta szállt partra a Brunei Szultánság területén és feljegyzéseiből értékes információkat nyertek a kutatók a szultán palotájának mindennapi életéről, az itt látható gazdagságról. Pigafetta "természettudományos" megfigyeléseit is lejegyezte, s ma már megmosolyogtató, hogy olyan falevelekről számolt be a dzsungelben tett sétái alkalmával, amelyek "lehullanak, majd lábuk nő és elmásznak". A tájékozatlan utazó nem tudhatta, hogy a Borneón gyakori hatalmas, színes rovarok, vagy százlábúk egyikét láthatta, amelyek tényleg falevelekhez hasonlatosak. Ebben az időszakban a helyi őslakosság a partok mentén elsősorban halászatból, vagy a sago pálmából előállított keményítő értékesítéséből élt. A belső dzsungel-területek fejvadász törzsei pedig folytatták évszázadok óta megszokott vadászó, gyűjtögető életmódjukat.

A sziget történelmében az igazán mozgalmas szakasz a 19. században, a kolonizáció idején kezdődött. Ebben az időszakban a nagy nyugati gyarmatosító hatalmak kezdték felismerni, hogy kiaknázható lehetőségek rejlenek a területben. A maláj félsziget és Indonézia nagy részét az angolok és a hollandok szerezték meg, míg Borneó északi része érdekes módon egy osztrák nemesi származású üzletemberhez, Baron von Overbeckhez került, aki a brunei és a Sulu szultántól vásárolta meg a terület tulajdonjogát.

Később 1881-ben Overbeck összeállt egy angol üzletemberrel, Alfred Denttel, s királyi jóváhagyással közös céget alapítottak az ország nyersanyagainak kiaknázására. A British North Borneo Royal Chartered Company a sziget északi részét saját üzleti felségterületévé változtatta, ami hatalmas változást eredményezett a helyiek életében pozitív és negatív értelemben egyaránt. A cég ténykedésének köszönhetően számos kedvező fejlemény történt: visszaszorították a part menti kalóztevékenységet, dohány- és gumi-ültetvényeket telepítettek, Kínából és Indonéziából hoztak munkaerőt a vidékre, távírószolgálatot létesítettek és megkezdték a Transz-Borneó vasút építését is.

Mégis a 19. század végére a helyi Bajau törzs vezére Mat Salleh fellázadt a cég ellen, s az egyik központi telepét teljesen elpusztította. Sikerét más törzsek - például a teljes elszigeteltségben élő murutok - is követték, de ezeket a lázadásokat 1915-re az angolok egytől egyig leverték. Észak-Borneó fővárosa ekkor a keleti partvidéken lévő Sandakan volt, s maradt egészen az 1940-as évek közepéig.

A második világháború idején Borneó északi része japán megszállás alá került és a szövetséges bombázások nyomán a nagyobb városok - Sandakan és Jesselton - szinte kivétel nélkül elpusztultak, az utóbbiban csupán három ház maradt épségben. 1946-ban ez utóbbi város lett a főváros, s az ország a Brit Korona tulajdonába került gyarmati státusban, mivel a British North Borneo képtelen volt finanszírozni az újjáépítés hatalmas költségeit.

A borneói két brit gyarmat - Észak-Borneó és a déli Sarawak - végül 1963-ban a Maláj Államszövetség keretein belül egyesült, az északi területek ekkor kapta a Sabah nevet, s a főváros Jesselton lett, immár Kota Kinabalu néven.

A sziget észak-keleti Sabah tartományában több mint harminc különböző etnikum él, amelyek közül néhány törzs még a mai napig is a megmaradt dzsungel mélyén él a hagyományos vadászó, gyűjtögető életmódot követve. A leghíresebb, még mindig a vadonban élő törzsek a Rungu, a Murut és a Lundeyeh. A két legnagyobb törzs, az elsősorban a szárazföld belsejében földműveléssel foglalkozó Bajau és a tengerpartokon, többnyire cölöpös vízi falvakban élő és halászó életmódot folytató Kadazandusun. Ezen kívül élnek itt kínaiak, a Fülöp-szigetekről származó menekültek, akik beházasodtak a helyi családokba és indonéziaiak is, így elmondható, hogy Borneó igazán soknemzetiségű terület.

Még néhány évtizeddel ezelőtt is előfordult, hogy a borneói törzsi harcosok esküvőjük előtt egy szomszédos törzs egy férfitagját ölték meg, s fejüket kitűzték házuk homlokzatára. Az utolsó ilyen esetet 1970-ben jegyezték fel, azóta elvileg megszűnt a fejvadászat Borneó dzsungeleiben.