Továbbra is német turistából van a legtöbb

Vágólapra másolva!
Az előző, 2005-ös évhez képest - amely kiemelkedő volt turisztikai szempontból - a 2006-os évben 1,3 százalékkal kevesebb vendégéjszakát regisztráltak, ugyanakkor a szállodai szobaárakból 2006 első 11 hónapjában 15,4 százalékkal magasabb bevétel származott. A legtöbb vendég még mindig Németországból érkezik.
Vágólapra másolva!

A szobaár bevételek emelkedésében szerepet játszott a valutaárfolyamok alakulása és az áremelés is, ez tehát nem egyértelműen a növekvő vendégforgalomnak tudható be - mondta Niklai Ákos, a Magyar Turizmus Zrt. igazgatótanácsának elnöke a távirati irodának.

A küldő országok élén ma is Németország áll, 2 millió 700 ezer vendégéjszakával, őt követi Anglia, Ausztria, az Amerikai Egyesült Államok és Olaszország, amelyek összesen annyi vendégéjszakát produkáltak, mint a németek. Ezután a hollandok és a spanyolok következnek.

Némileg visszaesett a német vendégek száma is a 2005-ös évhez képest. Az okból között volt saját, sikeres belföldi turisztikai reklámkampányuk, de otthon tartotta őket a futball világbajnokság, és visszatartó hatásuk volt a magyarországi őszi politikai zavargásokról érkező híreknek is. Ez utóbbi történések természetesen nemcsak a németek utazását befolyásolták.

A legnagyobb turistaszám növekedést az előző évhez képest az oroszok produkálták: 32 százalékkal többen jöttek, mint 2005-ben. Ugyancsak emelkedett az ukrán, a lengyel és a román turisták érkezése is. Mint Niklai Ákos beszámolt róla, Bécsben szinte alig lehet üres szállodaszobát kapni, a románok, az oroszok és az ukránok ott is egyre gyakoribb vendégek.

A belföldi turizmus változatlanul stratégiai kérdés. Ezt erősítendő, folytatódnak a 2006-os sikeres gasztronómiai és szállodai akciók, mint a Bor és Gasztronómia, a Nyitott Pincék, a

Torkos Csütörtök, vagy a Félpénzes napok, és a tervek szerint ezeknek a száma bővül is majd. Ennek érdekében újból összefog a Magyar Turizmus Zrt. a Magyar Szállodaszövetség és a Magyar Üdülési Alapítvány.

A szállodák elnevezése és kategorizálása körül nincs minden rendben: ma gyakorlatilag minden szálloda saját maga állapítja meg az osztályba sorolását, igaz, az önkormányzatok jóváhagyásával. A szállodaszövetség dolgozik egy javaslaton, amelynek célja, hogy egy szakmai grémium is beleszólhasson majd ennek megállapításába. Néhány hotel félig-meddig önkényesen nevezi magát wellness- vagy kastélyszállodának, és nem mindenütt tartják be az egyébként pontosan meghatározott feltételeket.

Ami a világtrendet illeti, Európa részesedése a világ turizmusából csökken. Ez főleg annak köszönhető, hogy a távol-keleti országok egymás közti idegenforgalma erősen nő. Aktuális témaként említette még Niklai Ákos a magyar turisztikai szakmát előnytelenül érintő magas áfakulcsot, amelyről hamarosan európai uniós konferenciát szerveznek Budapesten. Ugyancsak napirenden tartanak majd bizonyos környezetvédelmi problémákat, "szelíd turizmus" munkacím alatt.