A Mátrában még nincs veszve a síszezon

2007.01.15. 9:27

A mátraszentistváni síparkot üzemeltető Digitroll Kft. számára elenyésző, a főszezonban mindössze kéthetes kiesést jelent a jelenlegi hóínség - tájékoztatta a társaság ügyvezetője a távirati irodát.

Az üzemeltetők arra számítanak, hogy január 20-a után tartósan mínusz 5 Celsius fok alá esik a hőmérséklet a Mátrában; ebben az esetben a pályák mellé épített hóágyúrendszer működtetésével már tudnak síelésre alkalmas havat készíteni - közölte Kőrösi Imre.

Ugyanakkor a környéken jelentős szállásbevétel kiesést jelent a hóhiány, sokan visszamondtak már lefoglalt vendégéjszakákat - tette hozzá.

Az ügyvezető elmondta, hogy a 2004-2005-ös idényben 93, a 2005-2006-os télen pedig 95 volt a síelhető napok száma és december közepén már meg tudták nyitni a pályákat.

A főszezon viszont igazából január közepe táján kezdődik, ekkortól számolnak az igazi bevételekkel. Ehhez képest nem jelent sokat a kéthetes csúszás - magyarázta Kőrösi Imre.

A cég idáig mintegy félmilliárd forintnyi fejlesztést hajtott végre a területen. Az idén 55 millió forint beruházással új bébiliftet és melegedőket építettek ki, illetve a nagypálya teljes egy kilométeres hosszában villanyvilágítást helyeztek üzembe - mondta az ügyvezető.