Beindul a Budapest-Firenze repülőjárat

Vágólapra másolva!
A magyar-olasz turizmus bővülés előtt áll, amelyet várhatóan jól szolgál majd Budapest és Firenze tervezett testvérvárosi kapcsolata és az év végén a két város között induló közvetlen repülőjáratok is - hangzott el csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón, ahol   bemutatkozott az olasz Baglioni hotelcsoport új, magyarországi tagja is. A kapcsolatok bővülését méltatta köszöntőjében Paolo Guido Spinelli, az Olasz Köztársaság magyarországi nagykövete.
Vágólapra másolva!

Demszky Gábor, Budapest főpolgármestere a sajtótájékoztatón elmondta: 2005-ben mintegy 350 ezer olasz turista érkezett Magyarországra. A főpolgármester reményét fejezte ki, hogy a Firenze városával előkészített testvérvárosi megállapodás a jövőben fellendíti az olaszországi beutazó turizmust.

A magyar szállodapiac új szereplője a Baglioni Hotel. A luxushotel a tervek szerint az év végére elkészül, a beruházás értéke mintegy 5 milliárd forint. A vállalkozás kereskedelmi igazgatója elmondta, a hotel a legfelső kategóriájú vendégkört célozza meg, ezért nehéz megbecsülni a cég várható részesedését a magyar piacon. A Baglioni Hotelcsoport Olaszországon kívül Franciaországban és Nagy-Britanniában van jelen.

A Meridiana diszkont légitársaság december 7-től közvetlen járatokat üzemeltet Budapest és Firenze között. Firenzét a járatok beindítása előtt csak római vagy milánói átszállással lehetett repülőn elérni Budapestről.

Az olasz légitársaság Airbus-319-ese heti két alkalommal, csütörtökön és vasárnap közlekedik majd a toszkán és a magyar főváros között. AMeridiana a tizedik diszkont légitársaság Ferihegyen.

A Budapest Airport korábbi tájékoztatása szerint az olasz-magyar légiközlekedési piac jelentősen növekedett az elmúlt években, 2005-ben 314.481 olasz turista és üzletember érkezett repülővel Magyarországra, 93 ezerrel több, mint egy évvel korábban. Részarányuk a ferihegyi utasforgalomban abban az évben elérte a 3,9 százalékot.