Téli olimpia Dubajban

Vágólapra másolva!
A turizmus ma már a világ egyik leggyorsabban fejlődő iparága, amelyből hatalmas bevételekre tesznek szert a szolgáltatók. A cél minden esetben a minél nagyobb számú turista vendégül látása, szórakoztatása és természetesen az is, hogy ezek a vendégek még több pénzt költsenek. Ezek érdekében egyes országok és régiók óriási, már-már a lehetetlenség határait súroló turisztikai beruházásokba fognak. Bár a költségeket tekintve Magyarország elmarad a világ élmezőnyétől, 2008-tól így is Európa legnagyobb fedett élményfürdőjével büszkélkedhetünk majd.
Vágólapra másolva!

A különleges turistalátványosságok sorában sokáig az Egyesült Államokbeli Floridában lévő Disney World volt az etalon, a szórakoztatóparkok csúcsa. Ma már ennél jóval nagyobb, drágább és nem utolsósorban extrémebb látványosságok nőnek ki a földből.

Az extremitás csúcsán minden bizonnyal az Egyesült Arab Emírségek, ezen belül is a szédületes fejlődést produkáló Dubaj áll, ahol szinte nem telik el olyan hónap, hogy ne nyílna meg valamilyen meghökkentő látványosság. A város tudatosan készül az olaj utáni időkre, ezért gőzerővel fejleszti az idegenforgalmat és az ehhez kapcsolódó szolgáltatásokat.

Dubaj még néhány évvel ezelőtt is egy volt a csúnyácska sivatagi városok közül, de részben fekvésének, részben az olajból származó hatalmas bevételeknek köszönhetően mára a legmodernebb világvárossá vált, ahol még a buszmegálló is légkondicionált. A város első igazán nagy dobása a vitorla alakot formáló Burj al Arab luxusszálloda volt, amely már nem is öt-, hanem hatcsillagos, és ahol több ezer dollárt kérnek el egy éjszakáért. A szálloda egy mesterséges szigetre épült, a vendégeket saját limuzin viszi a repülőtérről a recepcióig, és van olyan lakosztály, amelynek ajtajához privát lift visz a helikopter-leszállótól, így a kedves vendégnek nem kell érintkeznie senkivel, míg elfoglalja szobáját.

Dubajban természetesen nem elégedtek meg a világ legjobb és egyik legdrágább szállodájának kitüntető címével, további extrém ötleteken törték a fejüket a helyi vezetők. Így született meg a világ leghosszabb szállodasorának ötlete is. A nem kevesebb mint 10 kilométer hosszan elnyúló hatalmas szállodaegyüttes több különálló egységből áll majd össze, amelyek mindegyike egy-egy témát örökít majd meg. Ennek megfelelően az egyik szálloda a londoni parlamentre emlékeztet majd, de lesz olyan is, amelyről a Hold jut majd az emberek eszébe.

A 31 szállodából álló Badawi-komplexum első részét a tervek szerint 2010-ben adják majd át a vendégeknek. A 27 milliárd dolláros költségvetésű szállodasor része lesz az Asia Asia nevű szálloda is, amely 6500 szobával rendelkezik majd. A Badawi-szállodasor teljes kapacitása 29 ezer szoba lesz, s a 2016-os befejezést követően egyszerre 3 millió utas alhat itt egyszerre, ami pontosan duplája Dubaj jelenlegi befogadóképességének.

Fotó: EPA
Fotó: EPA

S ha már szállodaépítkezések, még ezt is felül lehet múlni, csak éppen pénz kell hozzá. Dubajban az előbbivel párhuzamosan egy hasonlóan grandiózus terv került a megvalósítás szakaszába. A város business baynek nevezett előkelő részén építik ugyanis a világ legmagasabb ötcsillagos szállodáját, a Világítótornyot. A Burj al Alam, ha 2009-re elkészül, 108 emeletes lesz, s a legmagasabb pontja 482 méterre magasodik majd a Föld felszíne fölé. Ez a beruházás is a különlegesen költséges kategóriába tartozik, ugyanis a megvalósítás közel egymilliárd dollárba kerül majd.

Sípálya a sivatag közepén

A turizmusra építő városban természetesen a turisták elszállásolásán kívül a vendégek színvonalas és drága szórakoztatására is gondolnak. Ezen törekvés két legékesebb példája a nemrégiben elkészült sivatagi golfpálya, ahol árnyas ligetekben, méregzöld, gyönyörűszép öntözött pázsiton gyakorolhatják az ütéseket a játékosok. A pályához természetesen luxusszálloda is tartozik, és az építők arról is gondoskodtak, hogy kiváló minőségű autópályán juthassanak el a vendégek a golfklubig.

Még ennél is hihetetlenebb vállalkozásnak tűnt a sivatagi fedett sípálya ötletre, de a tervezők és kivitelezők számára természetesen ez sem tűnt lehetetlennek. Olyannyira, hogy a dubaji fedett lejtőn már bárki csúszhat, ha kifizeti a nem kifejezetten olcsó belépőt. A sivatag kellős közepén kialakított fedett sípálya, síliftekkel, hüttékkel, vaníliás-mákos gőzgombóccal, alpesi hangulattal várja a vendégeket, ahol a helyiek is kipróbálhatják, milyen érzés vadul száguldozni a hófehér lejtőkön.

A tervezők tökéletességre törekedtek. Az enyhe piros, inkább kék kategóriájú pályákra Európából hozatták a síliftet, és a hütték is az osztrák Alpok hegyi menedékházaira emlékeztetnek, de ez még nem minden. A csarnok világítását úgy oldották meg, hogy a síparadicsomokban szokásos fényviszonyokat lehessen kialakítani, természetesen a napszakoktól függően. A fedett sípályán még a hóesést is sikerült előállítani. Egy különleges berendezéssel olyan kémiai folyamatot idéznek elő a csarnok mennyezeténél, hogy onnan valódi hó esik a pályára, a kivitelezők és kutatók ráadásul hónapokig kísérleteztek, hogy a dubaji hó szerkezete hasonló legyen az Alpokban aláhulló hópelyhekéhez. A sípályához kapcsolódó legvadabb ötlet, hogy a városvezetés komolyan fontolgatja a téli olimpia nem túl távoli megrendezését.

A világ legnagyobb repülőtere

Ahhoz, hogy a temérdek szállodát és szórakoztatóközpontot megtöltsék a külföldi turisták, a helyi repülőtér kapacitásait is bővíteni kell. A dubaji légikikötőről már eddig is csak szuperlatívuszokban lehetett beszélni, de a tervek szerint a közeljövőben ezt is felülmúlja a valóság.

A dubaji új légikikötő méretét tekintve kétszer akkora lesz, mint Hongkong szigete, és golfozni is lehet majd benne. A korábban Jebel Ali nemzetközi reptérként ismert, Dubai World Central International légikikötő (JXB) a folyamatos a bővítések és óriás beruházások következtében 2007 végére előreláthatóan minden idők legnagyobb reptere lesz.

Jelenleg körülbelül 10 százaléka készült el annak a négy és fél kilométer hosszú kifutópályának, amely képes lesz az új generációs Airbus 380 típusú gépek fogadására is. A hat, egymástól egy kilométeres távolságra fekvő leszállópálya forgalmát egy szintén egyedülálló 92 méteres irányítótorony bonyolítaná. A Dubai World Central International reptéren természetesen bevásárló- és szórakoztatóközpont, hotel, autókölcsönző és egy százezer férőhelyes óriásparkoló is épül. A háromterminálos komplexumnak a Dubajtól megszokott, fényűző, ultramodern, minden igényt kielégítő szolgáltatási között még golfozási lehetőség is szerepel, ha a megfáradt utasnak éppen ahhoz lesz kedve a csatlakozásig.

Az új légikikötő méretét tekintve a jelenleg üzemelő reptérnek körülbelül a tízszerese lesz, mintegy 750 ezer alkalmazottal. Az új dubaji repülőtérre a legszerényebb számítások szerint is már az átadás követő évben közel 120 millió utast várnak.