Kényszerleszállás két futóművel

Vágólapra másolva!
A japán All Nippon Airways egyik, Bombardier DHC 8-as típusú gépe sikeres kényszerleszállást hajtott végre kedden, miután beragadt a repülő első futóműve - írja az MSNBC Travel.
Vágólapra másolva!

A repülőgép 60 utassal a fedélzetén a probléma észlelését követően két órát körözött egy Nyugat-Japánban lévő repülőtér felett, majd megkísérelte a leszállást.

A pilóta először a hátsó futóműveket tette a betonra, majd óvatosan a gép orrát is leeresztette. A gép a landolást követően hatalmas szikraesőt vetve csúszott végig a kifutópályán, s a pilóták végig sikeresen a betonon tartották a gépet. A balesetben senki sem sérült meg.