Vágólapra másolva!
A diszkont légitársaságokkal szembeni legjobb stratégia, ha a fedélzeti szolgáltatást fejlesztik a hagyományos árpolitikájú versenytársak - ennek jegyében mutatta be csütörtökön legújabb kényeztető ötleteit a brit állami légitársaság.
Vágólapra másolva!

A cég tengerentúli járatainak úgynevezett Club World részlegén - amelyek a turistaosztály és az első osztály között helyezkednek el az árakat illetően - nem is ülésekről van már szó, hanem ágyakról: a 195 centiméter hosszú ágy 64 centiméter széles, és úgynevezett Z pozícióba állítható, amely az emberi test által a súlytalanság során természetesen felvett testhelyzet - állapították meg az űrkutatók.

Az egymással szembefordított, párokban elhelyezett üléseket a légiközlekedésben most először alkalmazott különleges bevonatú, homályos, opál színű, leengedhető térelválasztók választják el egymástól - hangzott el a brit nemzeti légi társaság csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Az ülések interaktív audio-vizuális szórakoztató rendszerrel vannak felszerelve, az utasok 100 film, 70 CD és 20 játék közül választhatják ki, mivel ütik el a repülés idejét. Sokan persze munkával: ezért úgy tervezték az asztalkákat, hogy legyen tárolókapacitás a laptopoknak.

Ami az étkezést illeti, ínyenc fogások várják az utasokat, végig az egész út folyamán. A menüt tekintélyes nemzetközi séfcsapat találja ki és neves lapok éttermi gasztronómiai tudósítói tesztelik, kritizálják. A legdivatosabb formájú porcelánkészletek, elegáns evőeszközök és poharak járnak a különleges fogásokhoz és a korlátlanul fogyasztható italokhoz.

Akik a felszállás előtt már megvacsoráztak, az úgynevezett Hálósapka szolgáltatás (Sleeper Service) keretében egy forró vagy hideg italt, meleg süteményt vagy szendvicset fogyaszthatnak.

A landolás időpontjához a lehető legközelebb a légi utaskísérők "ágyba hozott" reggelit szolgálnak fel azoknak, akik ébresztést kérnek. Akik tovább kívánnak aludni, a reggelit a leszállás után Heathrow 4. termináljának étkezőjében szervírozza a légitársaság.