A tibeti Potala palota, az egykori khmer birodalom fővárosa, Angkor, vagy éppen az indiai Agrában található Taj Mahal évről-évre turisták millióit vonzza ezekbe az országokba. A nagyobb idegenforgalmi bevételek reményében hatalmas infrastrukturális fejlesztésekbe kezdenek a felkapott turistalátványosságok városai, hogy még több vendéget tudjanak fogadni. A turistaáradattól remélt haszon azonban sok esetben a visszájára fordul, sőt a turizmuson túlmutató következményi is lehetnek, s végső soron magukat a turistákat is elriaszthatják.  

Demográfiai változást hozhat a vasútvonal

Kevés annyira távoli és csábító hely létezik a Földön, mint Tibet, éppen ezért tűnhetett ragyogó ötletnek az elmúlt év júliusában megnyitott közvetlen vasútvonal, amely Kína nagyvárosaiból szállítja a turisták ezreit Lhaszába, a himalájai ország fővárosába.

A tibeti utazási ajánlatok egyre több kínai utazási iroda kínálatában jelennek meg, így a Lhaszába látogató - elsősorban kínai - turisták száma minden korábbi képzeletet felülmúl. A vasútvonal működése óta olyan mértékben nőtt meg a Tibetbe látogató kínai turisták száma, hogy mára egyetlen nap alatt nem kevesebb mint 6 ezer látogató nézi meg a Dalai Láma egykori rezidenciáját, a híres Potalát. A kínai hatóságok ezért most azt tervezik, hogy a Potala lábánál, a domb aljában egy hatalmas csarnokban felépítik a palota méretarányos mását, ahová az eredeti épület néhány relikviáit is átszállítanák, így lehetővé válna több turista kiszolgálása. A hihetetlen turistaáradat láttán a világ különböző, a tibeti függetlenségért küzdő csoportjai, maguk a tibeti lakosok egy része, sőt még a Dalai Láma is a vasútvonal bojkottjára szólított fel.

Ők a vasútvonalban politikai és nem turisztikai projektet látnak, hiszen a annak megléte jelentősen átrajzolhatja Kína demográfiai térképét. Míg a kínai hatóságok a 4,3 milliárd dolláros vasútépítkezés révén Tibet gazdasági felvirágoztatásával érvelnek, a helyiek attól tartanak, hogy a turisták mellett az őket kiszolgáló vendéglátósok, árusok, sofőrök, idegenvezetők és megannyi egyéb foglakozás képviselő özönlenek Tibetbe a jobb munkalehetőség és a turizmusból várható bevételek reményében.

A vasútvonal a tibeti fővárost köti össze Golmud városával, s az 1142 kilométernyi pályaszakasz így közvetlenül kapcsolódik a kínai vasútvonal-hálózathoz. Az építkezés 2001-ben kezdődött, s már a munkálatok kezdetén több szervezet tiltakozott, mondván, hogy a vasútvonallal tovább erősödik Kína amúgy sem jelentéktelen befolyása a térségben, a tibeti kisebbség pedig marginalizálódik. Sokan úgy vélik, hogy a vasútvonal az utolsó lépcső Tibet teljes bekebelezéséhez, s általa elveszhet a függetlenség reménye a tibetiek számára. A Dalai Láma 2005-ben azt mondta, hogy a vasútvonal a fejlődés szempontjából nagyon fontos, de a politikai következmények miatt helytelen a megépítése a várható demográfiai hatásai miatt.

A kínai kormány úgy próbálta csillapítani a nemzetközi tiltakozást, hogy megígérte: a vasútvonal építésben, fenntartásában a tibetieknek is biztosítanak munkát, ám végül nem így történt. A pekingi vezetés ráadásul különböző kedvezményekkel, juttatásokkal próbálja a kínai embereket arra csábítani, hogy Tibetbe költözzenek - állítják a tibeti függetlenségért küzdő aktivisták.

Mások szerint a tibeti vasútvonal megépítésének egyéb okai is voltak. Ilyen például, hogy segítségével Kína könnyebben kiaknázhatja a terület természeti erőforrásait arról már nem is beszélve, hogy Tibet stratégiai szerepe is nő általa. A hegyi ország ugyanis természetes ütközőzóna Kína regionális vetélytársával, Indiával szemben, s a vasút segítségével könnyebben mozgathatók a hadsereg egységei is, adott esetben.

Zao Sangsen, Kína londoni nagykövetségének sajtóügyekben illetékes munkatársa ugyanakkor cáfolja ezeket a feltételezéseket. Szerinte a vasútvonal nem másért épült, mint a turisták és az áruk Tibetbe szállításáért, de ez a forgalom kétirányú. Vannak áruk és források, amelyekhez a vasútvonal nélkül nem juthatnának a tibetiek és vannak olyan tibeti termékek, amelyeket a vasútvonal segítségével jobban lehet értékesíteni Kínában. Nem látom, miért lenne rossz a vasútvonal a tibetiek számára - teszi hozzá.

A vasútvonalat nemcsak az aktivisták és politikusok ellenzik, van olyan utazási iroda és túraszervező cég, amely szintén csatlakozott a bojkotthoz. Egyik közülük a Himalayan Adventure Company, amely azt tudatosítja ügyfeleiben, hogy a tibeti vasútvonal építésének politikai okai voltak, az idegenforgalom csupán egy jó hivatkozási alap a kínai vezetés számára és a beruházásból semmi haszna sem származik a tibeti népnek. A cég büszkén hirdeti, hogy Tibetben csak tibeti idegenvezetőkkel, sofőrökkel és hordárokkal dolgozik, kínai munkavállalójuk nincs.

S bár minden, Tibetbe tett utazással minden utas óhatatlanuk a kínai kormány bevételeit gyarapítja, az említett utazási iroda sok más céghez hasonlóan a Dalai Láma véleményét osztják, miszerint, ha valaki Tibetbe látogat, próbálja úgy támogatni a helyieket, hogy a megfelelő szállodát választja és a megfelelő túraszervező céggel utazik.

A turisták pusztítják Angkor Watot

Hasonló jellegű problémával kell megküzdenie a kambodzsai Angkor Wat fenntartásával foglalkozó szakembereknek, bár talán itt a politika kevésbé játszik látványos szerepet. Mióta az egykor khmer főváros műemlékei az UNESCO világörökség részét képezik évről-évre nő az idelátogató külföldi turisták száma, a közelben fekvő parányi kisváros, Siem Reap ugyanakkor képtelen tartani az iramot. Az egykori poros kisvárosban gombamód nőnek ki a földből a hatalmas szállodák (szerencsére az épületek magassága a törvény szerint nem haladhatja meg Angkor Wat tornyainak magasságát, így legalább a városkép nem romlik), éttermek, s a városban mindenhol építkezéseket látni.

A növekvő turistaforgalom hatalmas hasznot hajt a szállodák üzemeltetőinek, az étterem-és kocsmatulajdonosoknak, valamint az utazási irodáknak is, az egyre rosszabb állapotban lévő épületekre ugyanakkor végzetes hatással lehet.

Az elmúlt évben például közel egymillióan látogattak el a híres Angkor Wat templom-együtteshez, Angkor legismertebb és legtöbbet fotózott műemlékéhez. Az idei év a túraszervezők becslései szerint messze felülmúlja majd a tavait, hiszen 2007-re 30-40 százalékos növekedést prognosztizálnak.

A viharos történelmi időket átélő országnak égető szüksége van a turizmusból befolyó dollármilliókra, de a rohamos ütemű növekedés a világ hét új csodája egyikének tartott Angkor vesztét is okozhatja. Angkor Wat templomainak lépcsőit naponta 4-5 ezer turista koptatja és a jelenlegi legnagyobb probléma, hogy miként óvják meg az épületeket a turistáktól úgy, hogy lehetőség szerint látogathatók maradjanak a műemlékek.

A legtöbb turistacsoport csupán rövid időt tölt a romváros felfedezésére, s már mennek is tovább. Rendszerint mindössze másfél napot töltenek a templomok bejárásával és csak a leghíresebb helyeket keresik fel. Ez azt eredményezi, hogy egy időben több száz turista tartózkodik egy-egy épületben, amit a 800-900 éves templomok nehezen bírnak. Az épületek ráadásul az időjárás is kikezdi.

A helyi hatóságok és a turisztika szakemberek szerint az egyik megoldás az lehetne, ha az Angkor mellett lévő kisváros, Siem Reap szolgáltatásait bővítenék, hogy így bírnák rá a turistákat a hosszabb itt tartózkodásra, s ezáltal a kötelező látnivalókon túli kulturális élmények megismerésére.

A másik fontos kérdés, maguknak az épületeknek a megóvása. A helyi éghajlati adottságok miatt a romok évszázadok alatt folyamatosan ki vannakk téve a heves esőzéseknek, a magas páratartalomnak és a forróságnak. Az épületek jelenlegi állapota természetesen attól is függ, hogy évszázadokkal ezelőtt milyen anyagokat használtak az építők. A restaurátorok fő gondja, hogy az évek során a dzsungel olyannyira benőtte a romokat, hogy sok épület valószínűleg összeomlana, ha kivágnák a rájuk telepedő fákat.

Az épület állagmegóvásának egyik lehetséges eleme, hogy egy előfoglalási rendszerrel maximálják a turisták napi számát Angkor területén. A hatóságok azonban egyelőre tartanak egy ilyen rendszer bevezetésétől, hiszen vélhetően jelentős bevételektől esnének el így. A látogatók számának szabályozása ugyanakkor elkerülhetetlen, mert különben néhány év múlva nem lesz mit megnézni az egykori pompás khmer főváros maradványaiból.