Ünnepséggel köszöntötte a oneworld a Malévot

Vágólapra másolva!
A oneworld légiszövetség vezetése Budapesten látványos körülmények között köszöntötte a Malév magyar nemzeti légitársaságot a oneworld fedélzetén. A magyar légitársaság április 1-jétől válik teljes jogú tagjává a légiszövetségének.
Vágólapra másolva!

Az ünnepi beszédek előtt a szövetséghez tartozó British Airways, a Finnair, valamint az újonnan csatlakozott jordániai Royal Jordanian légitársaság és a Malév repülőgépei látványos vízsugár alatt egyszerre gördültek a ferihegyi betonon.

John McCulloch, a oneworld első számú vezetője az eseményen elmondta: a légitársasági szövetség eddigi legnagyobb bővítését jelenti az, hogy április 1-jétől a Malév, a Royal Jordanian és a japán JAL-csoport a oneworld tagja. Ezzel a világ három - a légiközlekedés szempontjából - leggyorsabban fejlődő régiójának légitársaságai lettek a szövetség tagjai.

Az ünnepségen résztvevő Veres János pénzügyminiszter kiemelte, hogy két jelentős változás van a Malév életében: a oneworld-csatlakozás és a tulajdonos váltás. A pénzügyminiszter hangsúlyozta, hogy olyan új tulajdonosa van a magyar nemzeti légitársaságnak, aki biztosítja a Malév jövőjét. A Finnország felől fújó szél elhozta a oneworld-öt a Malév számára - utalt a pénzügyminiszter arra, hogy a csatlakozási folyamatban a Finnair volt a magyar légitársaság szponzora.

A finn légitársaságot képviselő Henrik Arle vezérigazgató-helyettes közölte, olyan partnert kerestek a közép-kelet-európai térségben, amely megfelel a oneworld elvárásainak és ezt a magyar nemzeti légitársaságban találták meg.

Borisz Abramovics, a Malév igazgatóságának megválasztott elnöke elmondta, hogy a oneworld-tagság nagy feladat és lehetőség a Malév számára. Biztos vagyok abban, hogy a Malév jól kihasználja a szövetségi tagságát és az AirUnion orosz légiszövetséggel való kapcsolatát - mondta. Az elnök a Malév előnyeit ecsetelve hangsúlyozta, hogy a Malév szakember gárdája jó, a flottája kiváló és Budapest elhelyezkedése is páratlan.

Gönci János a Malév vezérigazgatója kijelentette: a felkészülés során megtapasztalták, hogy a légiközlekedés meghatározó szereplőivel kötnek szövetséget. Ez a kapcsolat új piacokat és új utasokat hoz a Malév számára - tette hozzá.