Vágólapra másolva!
Az idei év első negyedévében már 254 ezer személy kapott kedvezményes üdülés csekket, ez duplája az előző év hasonló időszakinak - közölte a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány a távirati irodával. A csekkeket közel 7 ezer helyen fogadják el országszerte.
Vágólapra másolva!

A közlemény szerint mind több gazdálkodó él az adórendszer adta kedvezményekkel, és már ebben az évben mintegy 5,5 milliárd forintért vásárolt munkavállalói és családtagjaik részére a minimálbér mértékéig adó- és járulékmentesen üdülési csekket.

Az üdülési csekkel rendelkezők ez év január elsejétől mintegy 7 ezer üdülési, pihenési, kikapcsolódási, egészség-megőrzési, betegség-megelőzési és szabadidő sportolási lehetőséget nyújtó szolgáltatónál használhatják fel csekkjeiket. Ezen szolgáltatók száma szintén megduplázódott az előző évhez képest.

Az üdülési csekk a kibocsátás dátumától számított 1 évig váltható be mintegy négyezer hazai szálláshely-, turisztikai, kulturális, szabadidős, utazási szolgáltatónál.

A Nemzeti Üdülési Alapítvány adatai alapján 2006-ban a vállalkozások és egyéb intézmények már 600 ezer munkavállalónak adtak üdülési csekket, az alapítvány pedig 280 ezer főnek biztosított üdülési csekket szociális szempontok alapján. Ezek összértéke meghaladta a 25 milliárd forintot.

Az Országgyűlés december 18-án szavazta meg azt a törvényt, amelynek értelmében 2007. január elsejétől az üdülési csekk a korábbi felhasználási területeken kívül egészségmegőrzésre, betegség-megelőzésre és szabadidős sportszolgáltatások igénybevételére is felhasználható.