Megkezdődött az idegenforgalmi szezon az Adrián

2007.04.06. 15:38

Dubrovnik óvárosi kikötőjéből az első kirándulókkal elindult a kishajó a szemközti Lokrum szigetre, ezzel hagyományosan kezdetét vette az idegenforgalmi szezon a Dél-Adrián.

A Jutarnji List című horvát napilap beszámolója szerint a zöld rezervátumban az első vendégeket, mint minden szezonkezdetkor, Djani Bankovac vendéglős fogadta rózsapálinkával és lokrumi datolyalikőrrel.

Tonci Dedo, a Lokrum Rezervátum igazgatója elmondta, hogy a szigeten - amely a dubrovnikiak fő nyaralóhelye - a téli időszakban renoválták a botanikus kert bejáratánál álló reneszánsz stílusú Szent Bertalan kápolnát, kijavították a tetejét, amelyet a délszláv háború idején két gránáttalálat is ért.

A sziget - amelynek tenger felöli oldala a nudisták paradicsoma - Óváros felőli bejáratánál, ahová a kirándulóhajók érkeznek, egy kis pavilonban június közepétől festmény- és fotó kiállításokat rendeznek, hogy ne maradjon kultúra nélkül Lokrum - tette hozzá.

Tavaly 100 ezer látogatót fogadott Lokrum szigete, és ez a szám még mindig kevesebb a délszláv háború (1991) előttinél, amikor egy szezonban 220 ezer vendég is felkereste az apró szigetet.

A dubrovnikiak - a feljegyzések szerint - 1919-től eveztek ki csónakjaikkal a városhoz legközelebb eső szigetre kirándulni. Később a csónakokon az evezőt fölváltotta a motor, és ezzel a vízi járművel a tulajdonosok már vendégeket is fuvaroztak Lokrumra. Ugo Luxio dubrovniki lakos 1962-ben megalapította a Lokrum Rezevátumot és egy öreg, fából és fémből épített hajóval elindította a rendszeres közlekedést a dubrovniki Óváros kikötője és a sziget között.