Megszűnhetnek a kézipoggyász-szigorítások

Vágólapra másolva!
Az Európai Parlament közlekedési bizottsága szerdán új szabályozást követelt a kézipoggyászokra a légiforgalomban: a képviselők egyhangúlag kiálltak amellett, hogy a folyadékok kézipoggyászban történő szállítására vonatkozó, tavaly bevezetett biztonsági korlátozások hat hónap után automatikusan meg kell szűnjenek.
Vágólapra másolva!

Állásfoglalásuk szerint csak a biztonsági kockázatok szigorú felülvizsgálata és az ezzel kapcsolatos költségek, valamint az intézkedések hatásainak pontos értékelése után lehetne megújítani ezeket az intézkedéseket.

A tavaly november 6-ától életbe léptetett korlátozások értelmében az EU területéről, valamint Norvégiából, Svájcból és Izlandról induló utasok legfeljebb 1 deciliteres flakonokat, tubusokat, üvegeket vihetnek magukkal a repülőgépek fedélzetére, méghozzá úgy, hogy a különböző folyadékokból (samponok, parfümök, fogkrémek, stb.) összesen 1 liter lehet náluk, s e termékeket egy átlátszó, lezárható nejlontasakban kell bemutatniuk az ellenőrzésen.

A korlátozás csak a kézipoggyászokra vonatkozik, a feladott, a gépek rakterébe kerülő csomagokra nem. Egyébként a kézipoggyászoknál is vannak kivételek, így például ha valakinek orvosi okokból kell az engedélyezettnél több folyadékot magával vinni, s ezt bizonyítani tudja, megteheti, mint ahogy a cumisüvegek vagy a bébiételek is felvihetők a fedélzetre. Az utasok magukkal vihetik a fedélzetre azokat az üvegeket, tubusokat is, amelyeket a repülőtéri boltokban vásároltak, de ezeket is lezárt nejlonzacskókban kell tárolniuk.

Az intézkedés-csomag annak nyomán született, hogy tavaly nyáron a brit hatóságok utasszállító gépek felrobbantását célzó merényleteket hiúsítottak meg. A terroristák akcióikat folyékony robbanóanyagokkal akarták végrehajtani, amelyeket kézipoggyászukban vittek volna a fedélzetre.