Nyerjen űrutazást Buzz Aldrinnal!

Vágólapra másolva!
Buzz Aldrin, a második ember, aki a Hold felszínére lépett kedden bejelentette, hogy olyan lottójáték indítását tervezi, amelynek nyertese részt vehet egy űrutazáson. A kezdeményezés célja, hogy ne csak a gazdagok kiváltsága legyen a súlytalanság élménye - írja a Reuters.
Vágólapra másolva!

Az 1969-es történelmi első Holdutazás egyik résztvevője kedden bejelentette, hogy a lottójáték szervezője az általa irányított szervezet, a ShareSpace Alapítvány lesz, amelynek célja, hogy az űrutazást és az űrben végzett tudományos tevékenységeket iskolákban népszerűsítse.

Az űrturizmus befektetési lehetőségeiről rendezett Wall Street-i konferencián az űrhajós elmondta, hogy játék részletein még dolgoznak, s a lottójegyek értékesítésének törvényi szabályozását is meg kell még oldani.

Aldrin elmondta, hogy a játék nyertese részt vehet egy valódi űrutazáson, azonban még nem eldöntött, hogy milyen űrhajó fedélzetén teheti ezt. A győztesnek 18 éven felüli lehet lennie és megfelelő fizikai állapotban kell lennie. A nyereményt nem lehet majd átruházni - írja a Reuters.