Sikeres volt a turisták téli inváziója

Vágólapra másolva!
A budapesti szállodákat népszerűsítő Winter Invasion elnevezésű akció plusz 5500 vendéget és 25 500 vendégéjszakát hozott - közölte a Magyar Turizmus Zrt. szombaton.
Vágólapra másolva!

A Budapest Winter Invasion (BWI) elnevezésű kampány 2006. december 1-től 2007. március 31-ig tartott, a budapesti ötcsillagos szállodák kezdeményezésére jött létre, és ahhoz - a Magyar Szállodaszövetség közreműködésével - összesen több mint 50 szálloda csatlakozott.

A kampány célja Budapest, a budapesti szállodák, a magyar nemzeti légitársaság, illetve a Ferihegyi Repülőtér utószezoni forgalmának növelése volt. Az idén első alkalommal megszervezett akcióban 3 éjszaka áráért 4 éjszakát tölthettek a vendégek a részt vevő budapesti szállodákban.

A szállodák partnerei az akció népszerűsítésében a Magyar Turizmus Zrt., a Malév Zrt., a BTH Budapesti Turisztikai Szolgáltató Kht. és a Budapest Airport Zrt. volt. A kampányt a részt vevő szolgáltatók, az MT Zrt. és az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium - a Turisztikai Célelőirányzatból - közösen finanszírozta. Az akcióhoz összesen 70 szolgáltató csatlakozott.

A Magyar Turizmus Zrt. - résztvevő szállodák körében végzett - felmérésének tanúsága szerint a kampány sikeres volt. A válaszadó szállodák túlnyomó többsége, 95 százaléka jó ötletnek tartja az akciót, és megfelelőnek az időzítést. A budapesti vendégéjszakák számának növeléséhez éppen az elő- és utószezonban, vagyis a vendégforgalom szempontjából kevésbé meghatározó időszakban járult hozzá az akció - hangúlyozza az MT ZRt. közleménye.

Tízből nyolc szálloda, ötletesnek, megfelelőnek, figyelemfelkeltőnek és az akció lényegét egyértelműen kifejezőnek találta a kampány elnevezését. A Budapest Winter Invasion elnevezés arra utalt, hogy a külföldi vendégek a téli időszakban is "szállják meg" Budapestet és maradjanak legalább egy éjszakával többet a tervezettnél.

Az akcióban részt vevő vendégek zöme a küldőországban értesült a lehetőségről. A leghatékonyabb kommunikációs eszköznek az interneten és az utazási irodákban való megjelenések bizonyultak.

Az akcióra - a szállodák szerint - legtöbben Nagy-Britanniából, Németországból és Franciaországból érkeztek, de sok olasz turista is kihasználta a lehetőséget. A kampány sikerén felbuzdulva, a részt vevő szervezetek és szolgáltatók májusban egyeztetnek az akció újbóli megszervezéséről.